Tizenegyedik rész

Heló, heló! :D 

Új rész, új design, új fejléc :D Remélem tetszik majd minden :D Ja, és a szereplők oldalba bekerültek az új emberek ;)

Élvezzétek a részt ^^

  Kimertem az utolsó kanál levest és Jasonon függött a tekintetem, észre se véve, hogy Joshua közben lenyúlta a lekváros üveget csak a nyammogására néztem rá. Felkaptam az almát, majd a tálcát a kezébe nyomtam, hogy had egye meg a maradék kenyeret  is. Felcsillanó szemmel vette el, majd tovább falatozott.
  - Nos- köszörülte meg a torkát Jason és vetett egy helytelenítő pillantást az öccsére.- Mesélj a családodról. Kérlek.
  - Ó, rendben!
  Meglepetten mocorogtam egy kicsit a kanapén és összeszedtem minden emlékemet a családomról.
  - Apám  itt, Luis Townban élt, anyám meg  New Yorkban de a szülei is luis towniak voltak. Amikor édesanyámnak meghalt az apja akkor költözött ide a nagyimhoz. Apával a temetésen találkoztak, mivel a nagyszüleim mindig is jóban voltak szóval eléggé örültek amikor bejelentették az eljegyzésüket- mondtam összeráncolt homlokkal miközben felidéztem anya hangját amikor meséli.- Minden jó volt, egészen a születésemig. Akkor meghalt az apai nagyapám, pont a születésnapomon. Két éves koromban mindkét nagyim is itt hagyott minket örökre, szóval anyáék magukra maradtak, mivel mindketten egykék voltak, de a nagyszüleimről nem beszéltek valami sokat amikor kérdeztem őket. Aztán tizennégy éves koromban meghaltak- halkult el a hangon.- Azt mondják, hogy autóbaleset volt, de én még mindig nem hiszek nekik... Igaz, hogy a kocsit megtalálták összetörve de a testük sosem került elő, a temetésen is üres koporsókat eresztettünk le. Szóval azóta Sophiék, anya barátnője meg a családja, nevel engem- néztem fel és próbáltam egy kis vidámságot vagy legalább nemtörődöttséget csempészni a hangomba, hogy ne lássák mennyire fáj még mindig ez az eset.
  Jason mintha zavarban lett volna, megköszörülte a torkát és dobott pár fadarabot a kihunyni készülő tűzre. Miközben az éledő lángok pirosban villogó sárgára festették a felé forduló arcot megszólalt.
  - Szóval semmit... Semmit nem tudsz róluk? A nevüket sem?- kérdezte rekedten mire megráztam a fejem.
  - Próbáltam utána nézni, de annyi Delray lakott ott, hogy nem tudtam, ki tartozik hozzám és ki nem. De a nagyja meg is halt, a többi fennmaradt ember meg biztos nem a családom volt. Anya részéről meg fölösleges lett volna kutatnom, mivel ők Európából költöztek ide.
  Jason a fejét rázogatva meredt továbbra is a lángokba, szavakat motyogva maga elé. Nem igazán értettem, hogy mit beszél mivel a tűz ropogása elnyomta a szavakat.
  - És pontosan, hogy is keveredtél te be a farkaséletbe?- fordult meg hirtelen mire összerezzentem.
  - Ó, hát... Ezt hogy érted?- kérdeztem zavartan.
  - Megharaptak, elátkoztak, egyszer csak megtörtént...- sorolta fel miközben folyamatosan rám meredt, majd felemelte a karjait.- Várj! Először is, hány éves vagy?
  - Tizenhét... de két hónap múlva, február 13-án van a születésnapom. A farkasos izé meg... Hát figyelj- dörzsöltem meg a homlokom fáradtan.- Fogalmam sincs, hogy jól értelmezem-e a kérdést. De két hete.. Vagy inkább három- javítottam ki magam amikor fejbe visszaszámoltam.- Volt egy iskolai bál, de ez lényegtelen! A párom kissé... durva volt- csuklott el a hangom az emlékekre-, ivott, és nem volt magánál. Berángatott az erdőbe ahol nekem akart esni, de én megpróbáltam elmenekülni. Egyszer csak kiértünk egy tisztásra és megint ugyanott álltunk ahol az elején. De egyszer halk morgásra lettünk figyelmesek, és amikor megláttuk, hogy mi az Ty maga elé rántott. Aztán a farkas ugrott, a fiú meg elé lökött. Éreztem, ahogy az oldalamba mar az állat, majd utána rám se hederítve a menekülő Ty után rohant. Már nem emlékszem pontosan, hogy hogyan jutottam el a suliig, de valahogy odakeveredtem majd összeestem. A következő éles kép az, hogy a kórházban kelek fel, minden túl kontúros, túl jól hallok mindent és nincs rajtam semmi seb.
  - Várj, várj, várj!- szakított félbe Jason mire zavarta ránéztem.- Azt mondod, hogy farkas volt.
  - Igen- biccentettem.
  - Valaki közülünk való? Úgy értem, olyasmi bundájú mint amit két napja láttál a falkánkban?
  - Nem- ráncoltam a homlokom miközben felidéztem magamban az állatott.- Sima szürke színe volt. Egyszínű, semmi folt. Miért?- kérdeztem csodálkozva amikor észrevettem, hogy a két fiú aggodalmas pillantást váltanak.
  - Ez azt jelenti... Hogy van egy másik falka rajtunk kívül. És nagyon közel hozzánk, ami harchoz vezethet a területért. Mostantól vigyáznunk kell, hogy merre járőrözünk- dörzsölte meg Jason az arcát gondterhelten majd felállt és elkiáltotta magát.- Suzy!
  Kinyílt az ajtó és a nő kérdő arca jelent meg a nyílásban. Mikor meglátta a tálcát Joshua kezében csettintett egyet mire a tárgy a levegőbe emelkedett és egy kis remegés után eltűnt, nekem meg leesett az állam.
  - Boszorkány- kuncogott a mellettem ülő fiú meglepett képem láttán. - Ami azt illeti... Eléggé nagy nevű boszi.
  - Aha- nyögtem ki még mindig a meglepettség alatt állva.- És.. Van még valami ilyen... lények rajtunk kívül?
  - Lény? Még jó, hogy én nem veszem olyan komolyan ezt a dolgot mint a lények többsége- csóválta a fejét szórakozottan Joshua de mivel továbbra is kérdőn meredtem rá kifejtette a válaszát.- Inkább a biztonság kedvéért nevezd nevükön azokat, amiket te lénynek hívsz. Amúgy igen... Vannak farkasok, boszorkányok, vámpírok, de ők a tündérekkel együtt szinte kihaltak már.
   - Várj!- ráztam meg a fejem.- Tündérek? Azok nem csak a mesékben vannak?
  - Miért a vámpírok?- kérdezett vissza szemtelenül én meg lesápadtam. Az emberek nem is tudják, hogy szinte egy teljesen más világ van az igaznak hittben.
  - És.. Az igaz, hogy a vérfarkasokra az ezüst, a vámpírra a fokhagyma, szenteltvíz meg a napfény hatással van?- kérdeztem rekedten.- Mert ha igen, jó lenne tudnom róla, ha már beleestem ebbe a világba.
  - Igaz, de csak néhány dolog. Ránk veszélyes az ezüst és a farkasölő sisakvirág. Az ezüstgolyó a szívbe, vagy ha csak simán kitéped a farkas szívét egyöntetűen megöli a farkast, mivel nincs mi áramoltassa a vért, hogy a megroncsolódott, sebesült részt helyre hozza. A növény szimplán éget, de erős fájdalmat okoz viszont megölni nem lehet vele. Vagy csak nagyon hosszú idő múlva- ráncolta a homlokát. Ez a mozdulatsor nagyon emlékeztette az embert a bátyjára.- A vámpíroknak több, úgy mond, "ellenségük" van. Őket megöli azm hogy ha karót döfsz a szívükbe, kitéped a szívüket vagy a fejüket le. Ja, az ránk is igaz, pont úgy mint a mérgünk hatása oda vissza. Mindkettőnkre halálos. De nekik még van a vasfű vagy verbéna olyan mint a farkasölőfű, a napfény. De az olyan, hogy minél idősebb a vámpír és minél erősebb annál kevésbé hat rá, de az elején még megégeti őket a napfény és csak ha huzamosabb ideig vannak kint akkor halnak bele. Aztán meg- vigyorodott el gúnyosan-, ott vannak a vámpírvadászok.
  - Vámpírvadászok?- kerekedett el a szemem.
  - Aha. Olyan emberek akiket kiskoruk óta arra nevelnek, hogy vámpírokat keressenek és öljenek meg. De mivel a vérszívók száma lecsökkent, kevesebbet hallani róluk a vadászok is eltünedeznek lassan. Mi viszont meglehetősen sokan vagyunk- vont vállat.
  - És... Nincsenek farkasvadászok?- kérdeztem halkan mire megint elkuncogta magát.
  - Nem nincs. Vagyis mi nem tudunk róla- válaszolta, majd hátrafordult a még mindig hadaró bátyjához aki a folyamatosan bólogató Suzynak magyarázott.
  Hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és hideg fuvallat törte meg az egyenletes melegséget a házban.
  - Hu- lépett be Karla hópelyhekkel a hajában és egy degeszre tömött szatyor lógott a karján. Beoldalgott Ethan is majd becsapta az ajtót és megborzongott.
  - Irtó hideg van kint- panaszkodott miközben lehúzta a bakancsát, húga meg eltűnt a Suzy mögötti ajtón, ami ezek szerint a konyhába vezetett.
  - Szuper! Az ikrek mindig jó kaját hoznak- lelkesedett Joshua mellettem.- Jason mindig tiszta zöldséget meg ilyeneket. Karla mindig vesz egy kis sütit is- magyarázta nekem majd felpattant és a lány után sietett.
  A kanapéról figyeltem ahogy Ethant is bevonják  a beszélgetésbe aki homlok ráncolva hallgatta Jason mondanivalóját.
  - Ezzel szerintem akkor foglalkozzunk, amikor betolakodnak a területünkre- jelentette ki Suzy magabiztosan, majd mivel befejezettnek nyilvánította a beszélgetést bement a konyhába.
  - Te mit gondolsz?- nézett fel Jason a mellette álló fiúra.
  - Hát, végül is Suzynak igaza van. Meg ha megkéred szépen, biztos tud valamit hókusz-pókuszolni, hogy legyen egy védelmi vonalunk bizonyos távolságban, hogy jelezze ha valakik átlépik azt- vont vállat Ethan és ő is a nő után ment, Jason pedig rám pillantott.
  - Várj, mindjárt kérek Karlától ruhát a számodra.
  - Jó- biccentettem, majd amikor a lánnyal visszajött feltápászkodtam a kanapéról. Elég ingatag lábakon álltam, de tartottam magam.
  Karla egy kis megvetéssel a szemében végigmért majd kurtán biccentett.
  - Körülbelül akora vagy mint én. Tessék- nyomott a kezembe egy nadrágot, egy blúzt meg egy szett fehérneműt.- Ennyit tehetek érted. Fürdő onnan nyílik- mutatott a konyha felé.
  - Köszönöm- mondtam halkan majd elindultam.
  Beléptem a konyhába ahol elképesztő káosz uralkodott. Gyógynövények lógtak minden lehetséges helyről, tiszta tányérok voltak az asztal közepére halmozva és egy adag koszos is volt a mosogatóban meg a környékén. A márványlapok kellemesen hűvösek voltak a talpam alatt és a fal itt is a házat összeállító fából volt. Egy sor konyhapult előtt állt Joshua a szatyorban turkálva miközben folyamatosan rágott valamit, Ethan meg az egyik széken ült és levest kanalazott miközben Suzyt hallgatta.
  Átvágtam a káosz uralta helyiségen és belöktem az innen nyíló ajtót.
  Barátságos fürdő fogadott, zuhanykabinnal, mosdókagylón felsorakoztatott törölközőkkel és egy vécével.
  Gyorsan lekaptam magamról a koszos inget és beálltam a zuhanyrózsa alá. Jóleső borzongás futott végig a hátam mentén miközben rám zúdult a kellemesen meleg víz lemosva a három napi koszt rólam. Bekentem magam valami citromos tusfürdővel és miután azt is lemostam magamról finom illatot árasztva kiléptem a kabinból. Kis hezitálás után felkaptam az egyik törölközőt és megszárítottam magam majd felvettem a kölcsönbe kapott ruhákat.
  Mind passzolt rám, kivéve a nadrág hosszát aminek tapostam az alját, de ezt megoldottam azzal, hogy felhajtottam.
  Mikor felegyenesedtem belenéztem a bepárásodott tükörbe, majd közelebb hajoltam hozzá. Valami nem olyan volt, mint aminek lennie kellet volna.

A végére akartam hagyni.. nem tudom, hogy hány ember van aki olvasta az első blogom, de muszáj ezt elmondanom. Tegnap megyek fel, gondolom szétnézek, hogy mi újság van errefelé. 

Azt eddig is tudtam, hogy általában 150 felett van egy napi látogatottsági szint, meg hogy már Vietnámból, Kanadából meg ilyen helyekről is van nem kevés kattintásom, de most újra meglepődtem, ugyanis ez fogadott:

Én ezen annyira meglepődtem, de tényleg :D Nem tudom, hogy ennyire jó lenne a blog? Nem hiszem... De nem tudok erre szavakat találni, csak annyit, hogy nagyon örültem neki! Meg a legújabb kommenteknek :")

Remélem, ez a blog is elér majd ilyen sikereket!