Tizenkettedik rész

Sajnálom a csúszást, nem volt ihlet és idő :/ Ezt a részt is hosszabbra terveztem, de már nem akarlak titeket megvárakoztatni!


  Nem voltam biztos benne, hogy jól láttam-e azt amit láttam. Mikor fordultam el a tükörtől vörösen villant fel a szemem de mire visszanéztem újra az eredeti színében pompázott. Zavarodottan meredtem a homályos felületre, majd egy kis hezitálás után kiléptem a fürdőből.
  Mezítláb sétáltam vissza a konyhába, ahol most nem volt senki, így továbbmentem a, számomra annak tűnő, nappaliba.  Megérzésem jónak bizonyult, mind az öten ott voltak.
Jason a kanapé előtt állva magyarázott a többiek meg ülve hallgatták, de belépésemre mindenki rám nézett.
  - Hannah! Kérlek ülj le!- szólított fel kedvesen Jason én meg egy kissé vonakodva eleget tettem a kérésének, és letelepedtem a karfára.
  - Szóval- kezdte folytatni a beszédét.- Mostantól megerősítjük a védvonalakat, többet ellenőrizzünk és jobban figyelünk mindenre, ami a határunknál történik. Holnap pedig majd gyakorlunk egy kicsit, hogy felelevenítsük a harci tudásunkat. Rendben?- kérdezte, mire a többiek bólogattak.- Szuper! Akkor mindenki mehet a dolgára, mi meg, Hanna, beszélgetünk egy kicsit még, jó?
  - Nekem mindegy- vontam meg a vállam, majd lecsusszantam a megüresedett kanapéra.
Megvártuk míg Ethan mögött bezárul az ajtó, majd Jason gondterhelt arccal leült mellém.
  - Nos, mit szeretnél tudni?- mosolygott rám.
  - Miről is?- értetlenkedtem.
  - Hát a farkas létről.
  - Ja... Hát, úgy körülbelül mindenről- vontam meg a vállam.- Joshua már elmondta, hogy rajtunk kívül vannak még vámpírok, boszorkányok és tündérek, meg hogy mik vannak hatással ránk és rájuk.
  - Igen, de ez csak egy része a dolognak. Gondolom észrevetted, hogy gyorsan gyógyulsz. Kiélesedtek az érzékszerveid. Jobban hallasz, látsz érzékelsz mindent, és sokkal gyorsabb, ügyesebb vagy mint voltál. Ezek, mondhatni, a jó részei ennek. A másik az, hogy nem vagyunk hallhatatlanok. Nem élünk örökké, csak lelassult a folyamat. Már régebben kiszámolták, hogy számunkra három év ér fel egy emberi évvel. Ezt érted?- fürkészett én meg bólintottam és erősen gondolkoztam.
  - Akkor ezek szerint mi is megöregszünk.
  - Pontosan.
  - Akkor ti most pontosan hány évesek vagytok?- kérdeztem, mire a fiúnak megrándult a szája.
  - Én hat éve lettem farkas, tizenkét éves koromban haraptak meg. Joshua... Nos, ő az én felelőtlenségem miatt esett ebbe a csapdába. Az első átváltozásom alkalmával haraptam meg, mivel nem tudtam kontrollálni magam. Szóval ő is hat éve, s tizenöt éves, én meg tizennyolc.
 Miközben hallgattam eszembe jutott Isa
  - Azt mondod, hogy megharaptad... A... méreg, vagy nem is tudom, minek nevezzem, csak akkor hatásos, ha farkasalakban történik meg? Vagy akkor is ha nem vagy átváltozva?- halk ijedtség rezzent a hangomban.
  - A kór csak farkasalakban terjeszthető, igen- bólintott majd rám nézett.- De azzal vigyázz, hogy soha, de komolyan, soha ne harapj meg embert egynél többször, vagy nyeld le a vérét. Mert most még csak egy ártatlannak titulálható alakváltó vagy. Ha vért ízlelsz, emberi vért- hangsúlyozta ki a szót, nekem meg megremegett a gyomrom-, akkor általában vérengzővé válsz és minden alkalommal csak enni akarsz farkasként. És remélem, érted, hogy mire gondoltam.
  Erőtlenül bólintottam. Embert ölni, hogy hozzájuthassak a meleg, energiával eltöltő vérhez. Te jó ég! Ilyenekre gondolok? Nem, Hannah, ezt verd ki a fejedből! Nem energiateli a vér, hanem undorító, visszataszító, szomorú dolog vért folyni látni!
Hiába ismételtem magamban a mantrát, már láttam is a fejemben a képet. Isa feküdt előttem, kitárt karokkal, néma sikolyra nyílt szájjal és üveges tekintettel meredve a semmibe, miközben alatta egyre nagyobb tócsába gyűlt a nyakán feltépett sebből a meleg vér. Megráztam a fejem és megpróbáltam az elmém legaljára küldeni a képet és tovább figyelni Jasonre.
  - Azt nem tudom, hogy miből lehet észrevenni ezt, de ritkán szokott megtörténni. És olyankor se sokáig, mivel a vámpírvadászok erre fel vannak hatalmazva minden faj által, hogy ezeket meg kell ölni.
  Erre a hírre még inkább elsápadtam. Ha szerencsém lesz, nem leszek ilyen, és nem fognak megölni. A látszatra meg van egy tippem. Lehet, nem véletlen volt a vörös villanás az íriszemben. Figyelmeztetés féle.
  - Addig is... Hogy döntesz? Itt maradsz velünk, vagy felkeresed a városodban található falkát?- szólalt meg egy kis csönd után Jason, de nem nézett rám, pedig eléggé meglepett.
  - Ezt, hogy érted?
  - Hát, mert hogyha velünk maradsz, akkor segítünk neked alkalmazkodni ehhez az életformához, megtanítunk harcolni. Mert egy alfa...- elhalkult a hangja és idegesen felnevetett.- Persze, még el sem magyaráztam, hogy mit jelent Alfavérűnek lenni. Kezdem a legegyszerűbbel. Idővel és egy kis gyakorlással megtanulhatod azt, hogy bármikor át tudsz változni farkassá. Erősebb vagy az átlagnál és bármikor megadatik az a lehetőséged, hogy új falkát alapíts, vagy átvedd valaki helyét a csapatban. Ez azért érdekes, mivel a vezérváltás is egyfajta próbatétel. Ha olyan vezér kerül eléd, aki már túlélt mondjuk három "csapatváltást", vagyis három különböző falkánál volt... vezető, és megölte az elődjeit, akkor a vesztett vezérek erejének egy része átszáll belé. Eléggé furcsának tűnhet meg zavarosnak, de ez van. Na már most. Olyan farkasok, mint te, nagyon ritkán születnek, ezért is csodálkoztam amikor megtudtam a neved. A nagyapád is Alfa volt.
  - Az én nagyapám?- képedtem el.
  - Igen, Karláék ismerték is, az ő falkájának lettek a tagjai mikor átváltoztak.
  - Ismerték? De akkor ők idősebbek mint te?
  - Igen- bólintott.
  - De akkor, hogy vagy te a vezér?
  -  Mikor összetalálkozunk kiderült, hogy mindannyian falkát kerestünk, szóval összeálltunk. De az csak véletlen volt, hogy én lettem a "főnök". Én ismertem a környéket, ők tudtak harcolni. Oda-vissza ajánlat volt mondhatni. Összeraktuk amink volt- mosolyodott el.
  - Aha...
  - Mindegy ez nem lényeg. Ha te úgy döntesz, hogy elveszed tőlem a vezér szerepét, vagyis megküzdesz velem, akkor több mint valószínű, hogy nyersz ellenem. De ehhez kell harci tapasztalat. Amit mi megadhatunk, ha szeretnéd- mosolygott rám és a válaszomra várt.
  Átgondoltam az egészet, mérlegeltem és végül döntöttem.
  - Jól van. Szeretném- egyeztem bele mire kiszélesedett a mosolya.
  - Remek. Akkor amint elállt a havazás nekiállunk!