Tizedik rész

Hey :3

 Nos, hát eléggé rövid lett és eseménytelen, de nem telt most jobbra tőlem :c

Szóval légyszi nézzétek el ezt nekem és élvezzétek! (már amennyire lehet...)

  Mikor feltápászkodtam a földről megállapíthattam, hogy egy fejjel magasabb nálam a főnöknek tűnő valaki. Amikor visszafordultak megpillantottam a homlokába hulló éjfekete tincseket és a komolyságtól csillogó fekete szempárt. Kreol bőre csak még nemesebbé tette az arcvonásait, egyenes orrát és szépen ívelt száját.
  A Joshuának hívott fiú majdnem úgy nézett ki mint a mellette álló, csak neki vidám zöld szeme és a tarkóján sebtében összefogott lapockáig érő haja volt bár színben megegyeztek és velem egymagasságú volt, de fiatalnak, úgy tizenöt évesnek nézett ki.
 Kissé remegő kezekkel kapaszkodtam a mögöttem levő fába és a válaszomra váltam.
 - Én Jason Overhill vagyok, ő meg az öcsém, Joshua- szólalt meg a fekete szemű és ujjával a mellette vigyorgó és nekem intő srácra bökött. - A kérdés az, hogy te ki vagy, és hogyan kerültél a területünkre- nézett rám összefont karokkal és fürkésző tekintettel.
 - Tessék?- kérdeztem vissza értetlenül.- A területetekre? Én... Én nekem fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt, hogy kerültem ide és hogy úgy egészében mi történik velem- akadtam ki és megfeszítettem a lábaimat, hogy nehogy összeessek.
 Összerezzentem ijedtemben amikor két vörösbe hajló hajú, egy fiú és egy lány, lépett elő az árnyékokból. A lányon egy lenge nyári ruha volt, a srácon meg egy térdnadrág és egy szürke pamut felső. Mindkettejük arca nagyon hasonlított egymásra, barna szem, kissé pisze orr, telt arc, hófehér bőr. Magasságban is megegyeztek, korban is egyidősnek néztek ki és tökéletesen egyszerre mozogtak. Kérdőn néztek végig rajtam majd Jasonre pillantottak.
 - Ez mégis mi akar lenni?- szólalt meg a lány és megrázta vörösen csillanó, a füléig levágott haját. - Mit keres egy idegen farkas itt?
 - Karla- sóhajtott fel Jason.- Jelenleg ezt próbáltam kideríteni, csak közbecsörtettetek és félbeszakítottatok. Jelenleg még a nevét sem tudjuk- villantotta rám a tekintetét Karla meg idegesen meredt a fiúra.
 - Hannah... -szólaltam meg rekedt hangon. Megköszörültem a torkom és elismételtem.- Hannah Delray.
 - Delray?- húzta fel a szemöldökét kérdőn Jason.- Abból a Delray családból?- meredt rám hitetlenül mire a másik háromnak is kikerekedett a szeme, én meg értetlenül meredtem vissza rájuk.
 - Abból? Nem egészen értem, hogy kire gondoltok, de biztos, hogy rám és a családomra.
 - Van olyan rokonod akit Max Delraynek hívnak?- fojtotta belém a mondandómat türelmetlenül Jason.
 - Fogalmam sincs. Már nincs élő rokonom, a szüleim meg három éve meghaltak- válaszoltam halk, remegő hangon mire megvakarta az állát.
 - Érdekes- hümmögött.- Biztos, hogy kellet egy Alfának lennie a családodban, máskülönben nem lenne arany szemed.
 - Hogy.. Mi?- kerekedett el az említett testrészem, majd megráztam a fejem.- Biztosan tévedsz, soha nem mondták nekem, hogy bárkinek is a családtagjaim közül lett volna ilyen szeme.
 - Az meglehet. De- mutatott rám-, te akkor is Alfavérű vagy. Akár tetszik, akár nem.
 Folyamatosan a fejemet ráztam mutatva, hogy nem hiszek neki és kihúztam magam.
 - Én nem is ebben a városban élek, hanem Luis Townban és a családom mindig is ott lakott.- makacsoltam meg magam.- És ha most megbocsájtotok, hazamegyek!- löktem el magam a fától és elindultam... egy teljesen ismeretlen irányba, magam mögött hagyva a meghökkenten ácsorgókat.
 Gyengének éreztem magam de arra koncentráltam, hogy egymás elé tegyem a lábaimat, nem törődve azzal, hogy tüskék fúródnak a meztelen talpamba, reszketek, mint egy nyárfalevél és nem éreztem semmilyen szagot, mivel Jason ingének illata teljesen eltöltötte az orrjárataimat amitől bosszankodni támadt kedvem.
 Lassan lépdeltem tovább, csak az előttem levő fákra függesztve a tekintetemet nem törődve a hátam mögött felhangzó beszélgetéssel.
 - Várj... Állj már meg!- hangzott fel mögöttem Jason hangja és halottam ahogy utánam siet.
 Mikor nem teljesítettem a kérését megragadta a karomat és maga felé fordított.
- Engedj. El- sziszegtem a fogaim között és megpróbáltam kirántani magam a kezéből.
 - Nem - rázta meg a fejét.- Nézd. Farkas vagy. Fáradt és piszkos, és látszólag semmi tudomásod sincs arról, hogy mit jelent Aflavérűnek lenni, plusz nem hiszem, hogy a családod nem döbbenne meg amikor így hazaállítasz. Ja, meg nem gondolom, hogy tíz kilométert végig akarsz sétálni ilyen öltözetben- mért végig én meg elvörösödtem, de magamban mérlegeltem a mondandóját és kényszeredetten egyetértettem vele.
 - Jó. És mit akarsz tenni ezek ellen?- szegeztem neki a kérdést, remélve, hogy most már el fog engedni, de legnagyobb bánatomra nem tette még.
 - Elviszlek hozzánk, ott majd Karla tud adni neked ruhát és lezuhanyozhatsz, cserébe elmesélsz nekünk mindent amit tudsz- hadarta gyorsan és a válaszomat várta.
Nem igazán fűlött a fogam, hogy egy ismeretlen sráccal menjek, de láttam a  szemén, hogy ha nem fogadom el az ajánlatát, akkor erővel fog elvinni oda ahova akart.
 -Jó- bólintottam kelletlenül.- És azt megtennéd, hogy elengedsz?- meredtem a kezére, mire visszakapta és egy halvány mosollyal az arcán előre mutatott.
 - Csak utánad... Hannah- mondta barátságosan én meg visszaindultam a hátramaradottakhoz.
 Mikor odaértünk feszengve néztem körbe. Joshua rám vigyorgott de Karla és, szerintem, a testvére, eléggé ellenségeskedve nézett vissza rám. Jason viszonylag jókedvűen állt meg mellettem és megszólalt.
 - Szóval! Hannah, ők itt  Karla és Ethan Alley, és ugye Joshua. Többiek, ő itt Hannah- mutatott be minket egymásnak, majd elkezdte ecsetelni az alkut amit velem kötött.
 Míg hallgattam megpróbáltam egyenesen állni, de nem igazán sikerült. Egyre gyakrabban törtek rám remegés hullámok, és az utolsónál összerándult a gyomrom. Kétrét görnyedve rogytam le a földre és felkiáltottam a belém nyilalló fájdalomtól. Jason ijedten megállt a beszédben és rám nézett. Fel- le hullámzott az üres gyomrom én meg öklendezni és fulladozni kezdtem minden egyes mozdulatára. Behunytam a szeme, de így színes foltok képződtek a szemhéjam belső felén. Éreztem, hogy valaki megtámaszt és tart, de amikor kinyitottam a szemem, hogy megnézzem ki az csak egy villanást láttam és elnyelt a sötétség.

 Puhaságba süppedve, tompa fej- és torokfájásra eszméltem fel. Nyomottan nyitogattam a szemeimet és körbenéztem. Megnyugtató barna színkavalkád vett körbe, tőlem nem messze tűz lobogott a kandallóban így nem láttam csak a hátát annak az alaknak aki előtte ült törökülésbe és a lángokba meredt. Felkönyököltem a kanapén amin feküdtem és visszanyeltem a feltörő kiáltást a fejembe hasító fájdalom miatt.
 Kidugtam a lábam a színes pokróc alól és leraktam a fapadlóra, majd ülő helyzetbe tornáztam magam. Végignéztem magamon és megállapítottam, hogy még mindig Jason inge van csak rajtam. Megreccsent alattam a kanapé mire a tűz előtt ülő valaki összerezzent és hátra pillantott.
 - Öhm...- szólaltam meg zavartan, miközben beletúrtam a meglehetősen erősen gubancban álló hajamba.- Megkérdezhetem, hogy hol vagyok?
 - Meg- biccentett én meg felismertem a hangjáról. Jason.- Mondtam, hogy elhozlak hozzánk, csak arra nem gondoltam, hogy összeesel és két napig lázgörcsben meg fura rángatózásban fogsz feküdni. De mindegy, túlélted- vonta meg a vállát.
 - Ühüm- hümmögtem miközben magamban elemeztem a mondatot és a fejemet dörzsöltem.
 Kitekintettem az ablakon és meghökkentem egy kicsit.
 - Két nap alatt leesett ennyi hó?- hüledeztem rekedten, mire a fiú bólintott. Az ablak nem sokkal volt magasabban a kerítésnél és simán végigláttam az udvaron amit körbe erdő keretezett. A szélen álló fák törzséből fél métert nem lehetett látni, annyira befedte a hó ami továbbra is erősen, nagy pelyhekben hullott.
 - Nos. Ha úgy gondolod, akkor lezuhanyozhatsz, Karla meg amint hazajött add neked pár ruhát- szólalt meg Jason mire elszakítottam a tekintetemet az esteleső tájról és rá néztem.
 - Ha nem gond, előbb megvárnám, hogy hazaérjen- motyogtam zavartan, de ekkor kicsapódott az ajtó és világosság borította el a félhomályba fekvő szobát étel illatát hozva magával mire nekem megkordult a gyomrom emlékeztetve arra, hogy lassan három napja nem látott ehető dolgot.
 - Beszélgetést hallottam, csak nem felébredt?- hallottam meg Joshua vidám hangját és ránéztem.
 Kedvesen rám mosolygott, majd hirtelen előre bukott amikor meglökte egy kar hátulról.
 - Engedj már el, kisfarkas!- dünnyögte egy egy hang, majd hirtelen felbukkant a fiú mögött egy öregedő, de korához képest elég csinos, barna hajú nő. Szigorú vonásait csak még jobban kiemelte a felkontyolt haja, de ellágyult az arca amikor rám nézett.
 -Hála a jó égnek, végre felkeltél, el nem tudtam képzelni, hogy mi bajod lehet. A gyógynövények alig segítettek, pedig általában mindig sikerül meggyógyítanom vele mindenkit! No, semmi baj, a lényeg, hogy a szervezeted a segítségedre volt, most már csak annyi a dolgunk, hogy jó erőbe hozhassunk.- kezdett el magyarázni miközben felém sietett kezében egy roskadásig megrakott tálcával.
 - Suzy!- szólalt meg Jason, de a nő meg sem hallotta csak tovább csicsergett furcsa, érdes, de mégis megnyugtató hangján. - Suzy!- nyomta meg erősebben a nevet mire a az említett kérdőn fordult felé. - Ne támad le Hannaht, teljesen megijeszted- nézett rá a fiú, mire Suzy felhúzta az orrát.
 - Még, hogy én megijesztem? Ugyan már, te talán nem keltettél nagyobb ijedtséget benne? Mert nem éppen az ellenkezőjét mesélted!- kelt ki magából a nő, én meg értetlenül kapkodtam a két veszekedő fél között a szememet, majd végül Joshuán állapodtam meg, aki vigyorogva széttárta a kezét és tovább szórakozott a vitán. Jason megpróbálta nyugodt hangon lerendezni a dolgot, de a nő nem igazán hagyta magát és a megsértettek jól ismert hanghordozásával beszélt neki.
 - Suzy- dörzsölte meg orrnyergét fáradtan Jason.- Köszönjük, hogy segítettél, és nem, nem ijesztetted meg Hannaht, csak én vagyok ilyen mindenbe belepiszkáló alak- hagyta rá a felsorolt érveket mire a nő megnyugodva biccentett, lerakta az ölembe a tálcát és kiment.
 Kérdőn pillantottam körbe mire Joshua ledobta magát mellém a kanapéra és elcsórt egy almát a tálcámról, én meg jobban megnéztem magamnak a felhozatalt. Valami számomra ismeretlen, de meglepően jó illatú leves, egy kis üveg lekvárnak kinéző valami, két szelet kenyér és két alma. Vagyis most már csak egy mivel Joshua beleharapott az ellopotba és jóízűen csámcsogni kezdett mellettem. Meglepett a közvetlensége, de örültem is neki így kedvesen rámosolyogtam amikor rám nézett.
 -Istenem, Josh!- sóhajtott fel Jason aki előttünk állt.- Hogy lehetsz ilyen bunkó?
 - Mi? Mi van? Most miért?- állt meg a falat a szájában és kérdőn meredt a bátyjára.
 - Nem gondolod, hogy nem illik megenni más ételét?- korholta az idősebb mire csak rám nézett.
 - Kellet volna neked?- kérdezte komoly hangon de szemében megcsillant a vidámság, én meg elnevettem magam.
 - Nyugodtan edd csak meg- veregettem meg a karját és fura érzés lett úrrá rajtam. Valamiért úgy éreztem, hogy hazajöttem. Az érzéstől megijedve és zavarodva kaptam fel a kanalamat és kezdtem enni a levest.
 Az első kanállal sikerült megégetnem a torkom és a nyelveimet, de miután enyhült az égő fájdalom az ízlelő bimbóimat csodás íz töltötte el, így bekaptam még egy nyeletni levest.
 - Szóval...- kezdtem neki, mivel zavart, hogy csak a kanál csörgése kavar hangot a csöndben. - Mit szeretnétek tudni?