Kilencedik rész

Heló, heló! :D

Újra itt, minden kiderül (majdnem minden), meg huh.. :D Jó dolgok :D

Mint látjátok megváltoztattam egy kicsit a fejlécet. Kicseréltem a farkast. 

Azért, mert rájöttem, hogy egy fehér farkast, sokkal jobban be tudok építeni majd a mitológiába :3

Remélem megértitek, és nem kavar be nektek ez :D

Ui.: Jó olvasást :3 ^^

  Tompa hangokat fedeztem fel magam körül, de nem értettem belőlük semmit sem. Lassan elkezdtem felnyitni a szememet. Kábán körbepillantottam és elég nehezen fogtam fel, hogy hol vagyok.
   A földön feküdtem, de a fejem valami puhán és melegen pihent ami erős ellentétben állt a testem alatti hidegséggel. Kissé homályosan láttam, de fel tudtam fedezni a szoba túlsó végében egy kuporgó lányt és a felé hajoló férfit.
  Éreztem, ahogy valaki elsétált mellettem, mondott valamit de nem értettem meg. Olyan érzésem volt, mint amikor a víz alatt voltam kiskoromban és úgy hallgattam a vízfelszínről leszűrődő hangokat.
  Lassan felfele fordítottam a fejemet és megpillantottam egy fiút. Ismerős volt, de alulnézetből nem ismertem fel.
  Már épp visszaakartam csukni a szemem amikor hirtelen rám nézett, nekem meg beugrott a neve.
  Colin!
  Kedvesen rám mosolygott és mondott valamit én meg erősen figyeltem rá, hogy megértsem de nem sikerült.
  Továbbra is mosolyogva merült el a tekintetemben, viszont ekkor valaki mellénk lépett és Colin félrefordította a fejét.
  Lassan én is arra néztem amerre ő és megpillantottam egy pár lábat, ám nemsokára leguggolt elém a hozzátartozója.
  Fiatal, olyan huszonöt évesnek kinéző férfi volt aki kissé ijedt, de érdeklődő pillantással meredt rám én meg kábán meredtem csak rá.
  Egyszer csak észrevettem, hogy valami megvillan a kezében és fáradtan arra tekintettem majd vissza az arcára.
  Mondott valamit és a kezében tartott fecskendővel felém közeledett. Amikor megéreztem a tű szúrását a karomban hang nélkül felsóhajtottam, behunytam a szememet és újra elnyelt a bársonyos sötétség.

  Szúrós kórházszag segített kievickélni az eszméletlenség végtelen tengeréből. Vakító fehérség fogadta nyíló szememet, de hamar megszoktam és körbenéztem.
  Kórház.
  Megint.
  Lassan, kezd elegem lenni ebből - gondoltam bosszúsan-, a végén már protekcióm lesz-fordítottam arrébb a fejemet és a tekintetem megakadt egy pár zöld íriszen.
  - 'Reggelt- mosolygott rám Colin én meg biccentettem neki.
 - Aha... Hogy kerültem ide, és mikor? Vagy mi? - motyogtam elveszve az emlékképeimben. Emlékszem Isara, a mosdóra meg hogy eléggé furán viselkedtem.
  - Két órája nem voltál eszméletednél. A második adag nyugtató eléggé kiütött. Sok volt már az- adott választ és megrázta a fejét.
  - És te hogy tudtál bejönni?- ráncoltam a homlokomat.- Tudtommal csak rokonok vagy tanárok kísérhetnek el a suliból a mentővel "beteget"- jeleltem volna idézőjelet a levegőbe, de valami megakadályozott a kezem felemelésében. Odakaptam a tekintetemet és kikerekedett a szemem.
  - Komolyan le vagyok kötözve?- hüledeztem miközben reflexszerűen elkezdtem rángatni a pántokkal lefogott csuklómat ami elég erősen az ágy széléhez volt rögzítve. Lassan kezdtem bepánikolni és folyamatos ráncigálás közben újból Colinra emeltem a tekintetemet, aki látva a hirtelen keletkezett rettegést a szememben megragadta a vállamat és gyengéden az ágyhoz szorított.
  - Figyelj!- kezdte komolyan és rám nézett, nekem meg elállt a lélegzetem olyan közel volt az arca az enyémhez. Csak pár centi választotta el az ajkainkat, én meg csak arra gondoltam, hogy mi lenne ha előre tudnék hajolni, de próbáltam a szavaira koncentrálni meg a szemeire.
  -Csak óvintézkedésből vagy lekötve, tekintettel az iskolában való viselkedésedre arra jutottak az orvosok, hogy erős sokkhatás alatt állsz ami csak azért most jött ki rajtad, mivel az iskola és a környék látképe kiváltotta rajtad.
  - Aha- nyögtem ki értelmesen és azon gondolkoztam, hogy mikor szándékozik visszaülni a helyére mert eléggé összekuszálta a gondolataimat ez a közelség aminek a miértjét nem is igazán értettem.
  Még pár percig leszegezve tartott és az arcomat fürkészte, majd amikor megbizonyosodott arról, hogy lenyugodtam elengedett és leereszkedett a székére.
  - A kórházba meg úgy jutottam be, hogy öhm...- köszörülte meg a torkát.- Azt mondtam, hogy a bátyád vagyok. A mentősök meg elhitték- bökte ki majd egy kicsit félve nézett rám.
  - Értem.. Nos, köszönöm- kerestem a szavakat.- És Sophie?
  - Nem tud hamarabb elszabadulni a munkából, egy óra múlva érkezik majd meg- dőlt hátra megkönnyebbülve kissé, hogy nem akadtam ki a hazugságán, de engem egy gondolat nem hagyott nyugodni.
  - Hogy voltál olyan nyugodt és magabiztos a suliban amikor megfogtál?- szakadt ki belőlem a kérdés, mire Colin egy kicsit meglepődött, de rögtön el is komorodott az arca.
  - Tudod... Ez olyan dolog amiről még te sem tudsz- dörzsölte meg az arcát én meg kérdőn néztem rá. Zavartan megköszörülte a torkát és folytatta.
  - Nekem... Nekem volt egy bátyám- sóhajtott fel nekem meg elkerekedtek a szemeim. Én tényleg úgy tudtam, hogy Colin egyszem gyerek. - Davidnek hívták, de mi csak Davenek becéztük. Három év volt köztünk. Nagyon szerettük egymást, egy csomót fociztunk, meg kirándultunk az erdőben, fára másztunk meg ilyenek. Ő tanított meg biciklizni, megvédett amikor általánosban cikiztek... Ty-ék - hajtotta le a fejét én meg, ha lehet, még jobban ledöbbentem.
  - Te Ty-jal egy suliba jártál?- hüledeztem mire Colin biccentett egy aprót. Látszott rajta, hogy a rég fel nem emlegetett emlékek mély és fájdalmas tengerébe merült.
  -Egy osztályba még ráadásnak, de ez lényegtelen. Életemben egyszer vesztem össze úgy istenigazából Davevel, már nem is emlékszem, hogy min, csak hogy egy kis semmiség volt.
Kiviharzott a házból és egyenesen befutott az erdőbe. Én utána rohantam kiabálva a további sértéseket felé, de mire elértem a fasor szélét ő már messze járt, én meg tudtam, hogy számtalan rejtekhelye van. A nap lassan lement sötétben meg nem volt biztonságos az erdő, így visszamentem, bízva abban, hogy Davidnek van annyi esze, hogy sötétedés előtt hazakeveredik. Amikor már nyolc fele járt az idő és ő még mindig nem volt sehol kezdtem aggódni és szóltam a szüleimnek. Rögtön összehívták a szomszédokat és lámpával felszerelkezve elindultak az erdőbe. Gondolj bele - emelte fel a fejét és tekintetét belefúrta az enyémbe, én meg mérhetetlen fájdalmat olvastam ki belőle.- Ő mindössze tizenhárom éves volt, én meg tíz. Tizenhárom évesen is tudta már, hogy este nem biztonságos az erdő, akkoriban még elég sokszor jártak farkasok felénk, ősz közepén jártunk már, az éjjelek elég hűvösek voltak, könnyen meg is fagyhatott volna. Nekem megparancsolták, hogy maradjak a házban és feküdjek le, de én, természetesen, rettegtem attól, hogy Davenek valami baja lesz és az ablakból figyeltem, hogy mikor jönnek vissza. Vártam, hogy mikor fogom megpillantani a kifele igyekvő fénypontokat. Fél tizenegyig kuporogtam az ablak előtt egy széken de végül legyőzött a fáradtság és elaludtam. Hajnali háromkor riadtam csak fel arra, hogy zörren a kulcs a zárban  és hogy egy csomó ember piszkos, sáros ruhában beözönlik a házba eléggé ijedt arcot vágva. Elől apám ment, karjában Davevel, aki eszméletlen volt. Gyerek fejjel én rögtön arra gondolta, hogy meghalt és sírni kezdtem. Anyám magamhoz húzott és miközben a mentőket tárcsázta a hajamat simogatta és a másik gyerekét nézte akit apa lerakott a díványra. Rögtön odaszaladtam hozzá és az arcára néztem. Sápadt volt, koszos, de élt. Igaz hogy lassan vette a levegőt. Végignéztem rajta. Elszakadt az inge, sárfolt száradt a farmerjére és egy jókora helyen ki is volt szakadva a combjánál, a szakadás szélén pedig elég vastagon rá volt száradva a vér, de mikor ezt megláttam apám elhúzott tőle és eltakarta előlem a bátyám. Nemsokára megjött a mentő és elvitték őt. Anya és apa vele ment, engem meg otthagyott a szomszédasszonnyal, hiába akartam menni, nem engedték. Csak délután háromkor hívtak, hogy bár nem elég stabil az állapota él. Két hónapig nem láttam, mivel benntartották, annyira ingadozó volt az állapota. Egyik nap erős volt és semmi baja, aztán a következő két három napban alig bírt megmozdulni és leginkább csak feküdt becsukott szemmel. De az utolsó napjain már csak erősödött és úgy döntöttek az orvosok, hogy hazaengedik. Még azért azt mondták a szüleimnek, hogy ne engedjék iskolába pár hétig mivel ahhoz nem elég erős egyenlőre. Szóval két hónap után itthon volt Dave, engem meg leírhatatlan boldogság fogott el. Órákig képes voltam mellette feküdni és mesélni neki arról, hogy mik történtek a suliban. De azt nem mondtam el, hogy Ty-ék még jobban rám szálltak, és volt, hogy már meg is vertek. Egyszer öltöztem a szobámban amikor David bebotorkált a szobámba és észrevette a hátamon a véraláfutásokat meg a kisebb sebeket. Az arca eltorzult a dühtől és rám rontott azt kérdezgetve folyamatosan, hogy ki vagy kik tették ezt. Én nem akartam elmondani, de mivel nem hagyott békén kimondtam a neveket, és ettől mintha megnyugodott volna. Biccentett egyet és kiment. Rá két hét múlva együtt mentünk suliba mivel már elég jól érezte magát, aztán meg haza is. Ty meg a bandája szokás szerint rám vártak a sulitól nem messze. Gúnyos vigyorral álltak, de amikor meglátták a bátyámat kicsit meglepődtek, de úgy gondolták, hogy elbírnak vele is. Két ütéssel leterítettek engem és szokásukhoz híven rugdosni kezdtek, én meg tűrtem, mivel már megtanultam, hogy ha nem tiltakozom hamar abbahagyják. Dave azonban még ennyire sem bírta. Az egyik eltalálta azt a lábát amin a sebe volt, de az még mindig fájt neki, mivel be sem gyógyult neki teljesen. Felüvöltött a fájdalomtól mire azok meg röhögni kezdtek rajta meg a gyengeségén. Egészen addig, amíg fel nem pattant hirtelen és nekik nem támadt. Abbahagyták a rugdosásomat, és az a két gyerek is odasietett ahol Dave épp a földre rántotta Tyt, hogy leszedhessék a "főnökükről" a bátyám. Én is erőt vettem magamon és odasiettem, bár féltem, hogy el fognak lökni. Nem tették és le tudtuk szedni a bátyámat Ty-ról. Ő meg a csapata elrohant, én meg ott maradtam egyedül az őrjöngő testvéremmel. De nem ez volt az  utolsó eset, hogy így viselkedett én meg az esetek gyarapodásával megtanultam, hogy hogy tudom lenyugtatni.  És ma te is így viselkedtél. Azért tudtam megtenni- halkult suttogássá a hangja és magába roskadva bámult az ágyam szélére, én meg, a hirtelen ólom súlyként rám nehezedő vallomástól, lesokkolva ültem és a hallottakat próbáltam feldolgozni magamban.
  - És... És mi lett vele? Én miért nem ismerem? Miért nem hallottam róla  soha?- szólaltam meg kissé rekedten.
  - Egyszer csak eltűnt. Semmi levél, említés vagy valami nélkül elment. És soha többet nem láttuk. Az emberek lassan elfelejtették, nem törődtek vele. Ezért...- válaszolta megtörten.
  - Tudod- nyelt nagyot.- Ezt eddig senkinek nem mondtam még el. Te vagy az első- mosolygott rám, én meg elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet évekig egy ilyen titokkal élni.
  - Sajnálom - mondtam halkan mire megrázta a fejét.
 - Ne tedd... Túltettem magam rajta, bár kellet egy pszichológus segítsége. De túléltem.
 - Én akkor is azt teszem!- emeltem fel az államat mire a makacsságom láttán felnevetett, de rögtön abba hagyta amikor kinyílt az ajtó.
  - Üdv újra itt- vigyorgott rám Dr. Carrer én meg kissé bosszúsan néztem rá.
  - Örülnék, ha eloldozna valaki- rángattam meg a kezeimet, de csak megrázta a fejét.
  - Nem lehet. De gondolom a bátyád- nyomta meg erősen az utolsó szót mire Colin kicsit elvörösödve félrefordította a fejét- már mindent elmondott.
  - Akkor csak annyit válaszoljon, hogy meddig kell így lennem- türelmetlenkedtem.
  - Pár nap- válaszolta én meg kiakadtam, de kifakadásra nem volt időm mivel kilesett az ajtón.- Úgy látom jön a nevelőd. Magatokra hagylak. Illetve!- torpant meg és Colinra nézett egy kedves mosoly kíséretében.- Szerintem a fiatalember haza mehet már.
  Sophie beviharzott a szobába, váltott pár szót a dokival, majd aggodalmasan mellém lépett, addig meg Colin és Carrer elhagyta  a helyiséget.
  Aggodalmas kérdések ezreit záporoztatta rám nevelőanyám, én meg egyre fájóbb fejjel hallgattam őket, de választ nem tudtam rájuk adni, ő meg lassan még jobban kiakadt. Egy óra múlva még mindig beszélt, de akkor bejött egy nővér injekciós tűvel a kezében. Egy bocsánattal kikerülte Sophiet és minden figyelmeztetés nélkül a karomba szúrta a tűt.
Felszisszentem és kérdőn meredtem a szófukar nővére.
  - Ez mi? És miért?
  - Nyugtató, minden négy órában be kell adnunk.
  - Mi van? Teljesen nyugodt vagyok!- háborodtam fel a távozó nővér hátát nézve de egy szóra sem méltatott és kiment, engem meg gyorsan maga alá terített a gyógyszer.
  - Miért kell ilyen erős? Vagy csak nagy adag?- kezdtem el egyre tompuló hangon panaszkodni Sophienak aki csak megsimította a karomat és nyomott egy puszit a homlokomra, aztán meg ismét elnyelt a sötétség.

  Ez nem megnyugtató feketeség volt.
  Álmodtam, holott nem kellet volna.
  Álmomban Isa jelent meg az erdőben és gúnyosan nevetett. Aztán hirtelen Ty lépezz mellé aki szintén nevetett, majd megcsókolta a lányt. Mikor elváltak Isa gúnyosan rám nézett és oldalra lépett. Mögötte Colin jelent meg, lila foltokkal tarkított arcán szomorúság ült. Hirtelen Ty odafordult és lekevert neki egy hatalmas pofont amitől a fiú elterült a földön. Ekkor azonban Isa leguggolt elé, rám vigyorgott és a fekvő fiú felé hajolt. Először megcsókolta, majd a csók közben előhúzott egy kést és Colinba döfte. Felsikoltottam és hallottam a fiú halálhörgését.

  Saját sikoltásomra riadtam fel, a kiszakadt magas hang égette a torkomat. Az álom hatása alatt állva pánikszerűen rángattam a köteleimet. Hirtelen éreztem, ahogy az egyik enged és egy utolsó hatalmasat rántva rajta sikerült elszakítanom azt. A szabad kezemmel elkezdtem keresni azt a pontot ahol fel tudom oldani a másik szíjat, majd reszkető kezekkel kimásztam az ágyból.
Leroskadtam a szélére és a tenyerembe temettem az arcom, de hamar felkaptam amikor meghallottam a sietős lépteket amik a szobám felé siettek. Gondolkozás nélkül álltam fel és nyitottam ki az ablakot. Letekintettem és felmértem a távolságot.
  Az első emeleten voltam, így legjobb esetben eltörik  lábam, de nem halok meg ha kiugrok.       Felguggoltam az ablakpárkányra és elfehéredő ujjakkal szorítottam a keretet. Hallottam ahogy kattan a zár az ajtón és tudtam, hogy ez az utolsó esélyem.
  Összeszorított ajakkal elrugaszkodtam, még hallottam az ijedt kiáltást a szobából, aztán már csak a levegő suhogását a fülem mellett. A talaj gyorsan közeledett felém, de behajlítottam a térdemet és viszonylag simán landoltam, bár bukfenceztem egyet.
  Felemeltem a fejem és kiráztam az arcomból a tincseimet. Az ablakomból kihajolt a nővér ijedt arccal, majd mikor meglátott elkezdett kiabálni. Csak meredtem rá egy ideig, majd felálltam és megpróbáltam minél előbb elérni az erdő szélét.
  Megragadtam az első fa törzsét és átbújtam az ága alatt. Gallyak reccsentek meztelen talpam alatt, bokrok tüskés kezei ragadták meg a hálóingem anyagát és gátoltak meg a haladásban. Ijedt állatok menekültek előlem, én meg hangos légvételekkel hatoltam befele.
  Ahogy megpillantottam egy egy fát, helyet, alakzatot ami arra a péntek estémre emlékeztetett bevillantak a képek, én meg egyre jobban a hatásaik alá kerültem. Lassan már mindenről azt hittem, hogy Ty jön részegen és egyre jobban féltem.
  Egyszer elestem, és összekuporodva sírni kezdtem, de ekkor meghallottam egy hangot és megrettenve tőle csendben maradtam és feltápászkodva tovább bolyongtam a már sötét, éjszakai erdőben.
  Megfogtam egy fenyő törzsét a kisebesedett tenyeremmel és előre löktem magam. Kikerülve pár cserjét kiléptem egy tisztásra amit a hold fénye ragyogott be, engem meg teljes egészükben elrohantak az emlékek.
  Már nem is láttam a körülöttem levő dolgokat, csak azokat, amik a fejemben voltak. Felüvöltöttem az emlékekre és kezem közé szorítottam a fejemet. Szorosan behunytam a szememet és megpróbáltam a remegésemre koncentrálni, nem az engem fenyegető Tyra.
  Hirtelen forróság árasztotta el a testemet én meg elvesztettem az eszméletemet.

  Kinyitottam a szememet és az erdő szélével találtam szemben magam, ami a tisztás másik oldalán kezdődött. Megráztam a fejemet és megpróbáltam felülni, ám de nem a kezeimet pillantottam meg.
  Két hófehér és szőrös lábra meredtem. Lesokkolva néztem őket, majd hátra fordítottam a fejem. Fehér test ami nagy, bozontos farokban végződött. Nem mertem hinni a szememnek. Hirtelen meghallottam, hogy valahol az erdő mélyénél patak csobog. Felpattantam és rohanni kezdtem a hang irányába. Furcsa érzés volt négy lábon szaladni, de sokkal gyorsabb voltam mint máskor.
  Amikor a víz partjához értem lelassítottam és odabolyongtam a vízfelszínhez.
Beletekintettem, de rögtön visszakaptam a fejemet. Egy hófehér farkas meredt vissza rám sárga szemekkel. Olyan sárgákkal, mint amilyen az enyémek.
Tehetetlenségemben felakartam kiáltani, de helyette egy vonyítás sikeredett amit ijedten szakítottam meg és inkább összegömbölyödtem, az orromat bedugtam a bundámba és azt hajtogattam magamban, hogy ez az egész egy álom, és ha felkelek akkor otthon, a pihe-puha ágyamban kelek fel.
  Már egy fél órája kuporogtam ott amikor hirtelen dobogást hallottam meg. Felemeltem a fejemet és elkezdtem hegyezni a fülemet. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy erre tartanak azok a valakik felpattantam és elkezdtem hátrálni az erdőszélig, hogy majd beolvadjak a sötétségbe, már amennyire a bundám színe engedné.
  Kiélesedett érzékszerveim segítségével könnyen ki tudtam venni őket.
  Négyen voltak. Egy fekete, egy barna és két szürkés feketés bundájú farkas. Olyan volt, mintha a legelsőt követnék, az éj színűt. Mintha ő lenne a főnök közöttük.
  Megpróbáltam halkan hátrálni, de ráléptem egy ágra ami hangos reccsenéssel eltört és a négy szempár rám villant. Megdermedtem az ijedtségtől, és halkan nyüffögni kezdtem. Egy darabig még rám meredtek, majd a fekete megfordult és visszaügetett az erdőbe, de előtte ránézett a maradék háromra, mire azok a helyükön maradtak.
  Egyszer csak egy fiatal srác sétált ki onnan, ahol az előbb eltűnt a farkas. Izmos, kigyúrt felsőteste meztelen volt, csak egy térdnadrág volt rajta.
  Meglepődve néztem rá miközben egyre közelebb jött hozzám. Leguggolt elém és mélyen a szemembe nézett, majd hümmögött egyet. Hirtelen felnézett az égre, és amikor követtem a pillantását, láttam, hogy piroslik az ég alja.
  Hajnalodott.
  A három farkas hirtelen visszarohant az erdőbe én meg egyedül maradtam a fura sráccal.
  A kelő nap beragyogta a tisztás és szétszórta millió sugarát. Gyorsan közeledett felénk, a fiú meg félreállt és elfordította a fejét. A napsugár rám vetődött, elvakítva engem és éreztem ahogy újra forróságba esik a testem.
  Amikor újra kinyitottam a szemem ledöbbenve vettem észre, hogy újra normális az alakom. És meztelenül ülök a földön. Magam elé kaptam a kezeimet, hogy takargassam a felső részem a lábaimat meg felhúztam.
  A fiú visszafordult és mindenfajta megdöbbenés nélkül végignézett rajtam, elismerően biccentett. Hirtelen megjelent mellette egy tőle pár évvel fiatalabb fiú és átnyújtott neki egy inget miközben alig bírtam levenni rólam a szemét, az arcán meg kaján mosoly terült szét.
  Elvörösödtem, mire az idősebb ránézett a srácra és visszakézből tarkón vágta.
  - Ne most, Joshua!- szidta le, majd rám nézett.- Tessék. Ezt vedd fel- és felém nyújtotta az inget.
  Remegő kezekkel vettem el tőle, majd amikor elfordultak felkaptam magamra. A kockás ing elég nagy volt ahhoz, hogy eltakarja a combomat, bár kicsit frusztrált, hogy nincs rajtam fehérnemű.
  Amikor végeztem a gombokkal, eléggé megnehezítette a remegő kezem, megszólaltam.
  - Kik... Kik vagytok ti?