Tizenegyedik rész

Heló, heló! :D 

Új rész, új design, új fejléc :D Remélem tetszik majd minden :D Ja, és a szereplők oldalba bekerültek az új emberek ;)

Élvezzétek a részt ^^

  Kimertem az utolsó kanál levest és Jasonon függött a tekintetem, észre se véve, hogy Joshua közben lenyúlta a lekváros üveget csak a nyammogására néztem rá. Felkaptam az almát, majd a tálcát a kezébe nyomtam, hogy had egye meg a maradék kenyeret  is. Felcsillanó szemmel vette el, majd tovább falatozott.
  - Nos- köszörülte meg a torkát Jason és vetett egy helytelenítő pillantást az öccsére.- Mesélj a családodról. Kérlek.
  - Ó, rendben!
  Meglepetten mocorogtam egy kicsit a kanapén és összeszedtem minden emlékemet a családomról.
  - Apám  itt, Luis Townban élt, anyám meg  New Yorkban de a szülei is luis towniak voltak. Amikor édesanyámnak meghalt az apja akkor költözött ide a nagyimhoz. Apával a temetésen találkoztak, mivel a nagyszüleim mindig is jóban voltak szóval eléggé örültek amikor bejelentették az eljegyzésüket- mondtam összeráncolt homlokkal miközben felidéztem anya hangját amikor meséli.- Minden jó volt, egészen a születésemig. Akkor meghalt az apai nagyapám, pont a születésnapomon. Két éves koromban mindkét nagyim is itt hagyott minket örökre, szóval anyáék magukra maradtak, mivel mindketten egykék voltak, de a nagyszüleimről nem beszéltek valami sokat amikor kérdeztem őket. Aztán tizennégy éves koromban meghaltak- halkult el a hangon.- Azt mondják, hogy autóbaleset volt, de én még mindig nem hiszek nekik... Igaz, hogy a kocsit megtalálták összetörve de a testük sosem került elő, a temetésen is üres koporsókat eresztettünk le. Szóval azóta Sophiék, anya barátnője meg a családja, nevel engem- néztem fel és próbáltam egy kis vidámságot vagy legalább nemtörődöttséget csempészni a hangomba, hogy ne lássák mennyire fáj még mindig ez az eset.
  Jason mintha zavarban lett volna, megköszörülte a torkát és dobott pár fadarabot a kihunyni készülő tűzre. Miközben az éledő lángok pirosban villogó sárgára festették a felé forduló arcot megszólalt.
  - Szóval semmit... Semmit nem tudsz róluk? A nevüket sem?- kérdezte rekedten mire megráztam a fejem.
  - Próbáltam utána nézni, de annyi Delray lakott ott, hogy nem tudtam, ki tartozik hozzám és ki nem. De a nagyja meg is halt, a többi fennmaradt ember meg biztos nem a családom volt. Anya részéről meg fölösleges lett volna kutatnom, mivel ők Európából költöztek ide.
  Jason a fejét rázogatva meredt továbbra is a lángokba, szavakat motyogva maga elé. Nem igazán értettem, hogy mit beszél mivel a tűz ropogása elnyomta a szavakat.
  - És pontosan, hogy is keveredtél te be a farkaséletbe?- fordult meg hirtelen mire összerezzentem.
  - Ó, hát... Ezt hogy érted?- kérdeztem zavartan.
  - Megharaptak, elátkoztak, egyszer csak megtörtént...- sorolta fel miközben folyamatosan rám meredt, majd felemelte a karjait.- Várj! Először is, hány éves vagy?
  - Tizenhét... de két hónap múlva, február 13-án van a születésnapom. A farkasos izé meg... Hát figyelj- dörzsöltem meg a homlokom fáradtan.- Fogalmam sincs, hogy jól értelmezem-e a kérdést. De két hete.. Vagy inkább három- javítottam ki magam amikor fejbe visszaszámoltam.- Volt egy iskolai bál, de ez lényegtelen! A párom kissé... durva volt- csuklott el a hangom az emlékekre-, ivott, és nem volt magánál. Berángatott az erdőbe ahol nekem akart esni, de én megpróbáltam elmenekülni. Egyszer csak kiértünk egy tisztásra és megint ugyanott álltunk ahol az elején. De egyszer halk morgásra lettünk figyelmesek, és amikor megláttuk, hogy mi az Ty maga elé rántott. Aztán a farkas ugrott, a fiú meg elé lökött. Éreztem, ahogy az oldalamba mar az állat, majd utána rám se hederítve a menekülő Ty után rohant. Már nem emlékszem pontosan, hogy hogyan jutottam el a suliig, de valahogy odakeveredtem majd összeestem. A következő éles kép az, hogy a kórházban kelek fel, minden túl kontúros, túl jól hallok mindent és nincs rajtam semmi seb.
  - Várj, várj, várj!- szakított félbe Jason mire zavarta ránéztem.- Azt mondod, hogy farkas volt.
  - Igen- biccentettem.
  - Valaki közülünk való? Úgy értem, olyasmi bundájú mint amit két napja láttál a falkánkban?
  - Nem- ráncoltam a homlokom miközben felidéztem magamban az állatott.- Sima szürke színe volt. Egyszínű, semmi folt. Miért?- kérdeztem csodálkozva amikor észrevettem, hogy a két fiú aggodalmas pillantást váltanak.
  - Ez azt jelenti... Hogy van egy másik falka rajtunk kívül. És nagyon közel hozzánk, ami harchoz vezethet a területért. Mostantól vigyáznunk kell, hogy merre járőrözünk- dörzsölte meg Jason az arcát gondterhelten majd felállt és elkiáltotta magát.- Suzy!
  Kinyílt az ajtó és a nő kérdő arca jelent meg a nyílásban. Mikor meglátta a tálcát Joshua kezében csettintett egyet mire a tárgy a levegőbe emelkedett és egy kis remegés után eltűnt, nekem meg leesett az állam.
  - Boszorkány- kuncogott a mellettem ülő fiú meglepett képem láttán. - Ami azt illeti... Eléggé nagy nevű boszi.
  - Aha- nyögtem ki még mindig a meglepettség alatt állva.- És.. Van még valami ilyen... lények rajtunk kívül?
  - Lény? Még jó, hogy én nem veszem olyan komolyan ezt a dolgot mint a lények többsége- csóválta a fejét szórakozottan Joshua de mivel továbbra is kérdőn meredtem rá kifejtette a válaszát.- Inkább a biztonság kedvéért nevezd nevükön azokat, amiket te lénynek hívsz. Amúgy igen... Vannak farkasok, boszorkányok, vámpírok, de ők a tündérekkel együtt szinte kihaltak már.
   - Várj!- ráztam meg a fejem.- Tündérek? Azok nem csak a mesékben vannak?
  - Miért a vámpírok?- kérdezett vissza szemtelenül én meg lesápadtam. Az emberek nem is tudják, hogy szinte egy teljesen más világ van az igaznak hittben.
  - És.. Az igaz, hogy a vérfarkasokra az ezüst, a vámpírra a fokhagyma, szenteltvíz meg a napfény hatással van?- kérdeztem rekedten.- Mert ha igen, jó lenne tudnom róla, ha már beleestem ebbe a világba.
  - Igaz, de csak néhány dolog. Ránk veszélyes az ezüst és a farkasölő sisakvirág. Az ezüstgolyó a szívbe, vagy ha csak simán kitéped a farkas szívét egyöntetűen megöli a farkast, mivel nincs mi áramoltassa a vért, hogy a megroncsolódott, sebesült részt helyre hozza. A növény szimplán éget, de erős fájdalmat okoz viszont megölni nem lehet vele. Vagy csak nagyon hosszú idő múlva- ráncolta a homlokát. Ez a mozdulatsor nagyon emlékeztette az embert a bátyjára.- A vámpíroknak több, úgy mond, "ellenségük" van. Őket megöli azm hogy ha karót döfsz a szívükbe, kitéped a szívüket vagy a fejüket le. Ja, az ránk is igaz, pont úgy mint a mérgünk hatása oda vissza. Mindkettőnkre halálos. De nekik még van a vasfű vagy verbéna olyan mint a farkasölőfű, a napfény. De az olyan, hogy minél idősebb a vámpír és minél erősebb annál kevésbé hat rá, de az elején még megégeti őket a napfény és csak ha huzamosabb ideig vannak kint akkor halnak bele. Aztán meg- vigyorodott el gúnyosan-, ott vannak a vámpírvadászok.
  - Vámpírvadászok?- kerekedett el a szemem.
  - Aha. Olyan emberek akiket kiskoruk óta arra nevelnek, hogy vámpírokat keressenek és öljenek meg. De mivel a vérszívók száma lecsökkent, kevesebbet hallani róluk a vadászok is eltünedeznek lassan. Mi viszont meglehetősen sokan vagyunk- vont vállat.
  - És... Nincsenek farkasvadászok?- kérdeztem halkan mire megint elkuncogta magát.
  - Nem nincs. Vagyis mi nem tudunk róla- válaszolta, majd hátrafordult a még mindig hadaró bátyjához aki a folyamatosan bólogató Suzynak magyarázott.
  Hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és hideg fuvallat törte meg az egyenletes melegséget a házban.
  - Hu- lépett be Karla hópelyhekkel a hajában és egy degeszre tömött szatyor lógott a karján. Beoldalgott Ethan is majd becsapta az ajtót és megborzongott.
  - Irtó hideg van kint- panaszkodott miközben lehúzta a bakancsát, húga meg eltűnt a Suzy mögötti ajtón, ami ezek szerint a konyhába vezetett.
  - Szuper! Az ikrek mindig jó kaját hoznak- lelkesedett Joshua mellettem.- Jason mindig tiszta zöldséget meg ilyeneket. Karla mindig vesz egy kis sütit is- magyarázta nekem majd felpattant és a lány után sietett.
  A kanapéról figyeltem ahogy Ethant is bevonják  a beszélgetésbe aki homlok ráncolva hallgatta Jason mondanivalóját.
  - Ezzel szerintem akkor foglalkozzunk, amikor betolakodnak a területünkre- jelentette ki Suzy magabiztosan, majd mivel befejezettnek nyilvánította a beszélgetést bement a konyhába.
  - Te mit gondolsz?- nézett fel Jason a mellette álló fiúra.
  - Hát, végül is Suzynak igaza van. Meg ha megkéred szépen, biztos tud valamit hókusz-pókuszolni, hogy legyen egy védelmi vonalunk bizonyos távolságban, hogy jelezze ha valakik átlépik azt- vont vállat Ethan és ő is a nő után ment, Jason pedig rám pillantott.
  - Várj, mindjárt kérek Karlától ruhát a számodra.
  - Jó- biccentettem, majd amikor a lánnyal visszajött feltápászkodtam a kanapéról. Elég ingatag lábakon álltam, de tartottam magam.
  Karla egy kis megvetéssel a szemében végigmért majd kurtán biccentett.
  - Körülbelül akora vagy mint én. Tessék- nyomott a kezembe egy nadrágot, egy blúzt meg egy szett fehérneműt.- Ennyit tehetek érted. Fürdő onnan nyílik- mutatott a konyha felé.
  - Köszönöm- mondtam halkan majd elindultam.
  Beléptem a konyhába ahol elképesztő káosz uralkodott. Gyógynövények lógtak minden lehetséges helyről, tiszta tányérok voltak az asztal közepére halmozva és egy adag koszos is volt a mosogatóban meg a környékén. A márványlapok kellemesen hűvösek voltak a talpam alatt és a fal itt is a házat összeállító fából volt. Egy sor konyhapult előtt állt Joshua a szatyorban turkálva miközben folyamatosan rágott valamit, Ethan meg az egyik széken ült és levest kanalazott miközben Suzyt hallgatta.
  Átvágtam a káosz uralta helyiségen és belöktem az innen nyíló ajtót.
  Barátságos fürdő fogadott, zuhanykabinnal, mosdókagylón felsorakoztatott törölközőkkel és egy vécével.
  Gyorsan lekaptam magamról a koszos inget és beálltam a zuhanyrózsa alá. Jóleső borzongás futott végig a hátam mentén miközben rám zúdult a kellemesen meleg víz lemosva a három napi koszt rólam. Bekentem magam valami citromos tusfürdővel és miután azt is lemostam magamról finom illatot árasztva kiléptem a kabinból. Kis hezitálás után felkaptam az egyik törölközőt és megszárítottam magam majd felvettem a kölcsönbe kapott ruhákat.
  Mind passzolt rám, kivéve a nadrág hosszát aminek tapostam az alját, de ezt megoldottam azzal, hogy felhajtottam.
  Mikor felegyenesedtem belenéztem a bepárásodott tükörbe, majd közelebb hajoltam hozzá. Valami nem olyan volt, mint aminek lennie kellet volna.

A végére akartam hagyni.. nem tudom, hogy hány ember van aki olvasta az első blogom, de muszáj ezt elmondanom. Tegnap megyek fel, gondolom szétnézek, hogy mi újság van errefelé. 

Azt eddig is tudtam, hogy általában 150 felett van egy napi látogatottsági szint, meg hogy már Vietnámból, Kanadából meg ilyen helyekről is van nem kevés kattintásom, de most újra meglepődtem, ugyanis ez fogadott:

Én ezen annyira meglepődtem, de tényleg :D Nem tudom, hogy ennyire jó lenne a blog? Nem hiszem... De nem tudok erre szavakat találni, csak annyit, hogy nagyon örültem neki! Meg a legújabb kommenteknek :")

Remélem, ez a blog is elér majd ilyen sikereket!

Tizedik rész

Hey :3

 Nos, hát eléggé rövid lett és eseménytelen, de nem telt most jobbra tőlem :c

Szóval légyszi nézzétek el ezt nekem és élvezzétek! (már amennyire lehet...)

  Mikor feltápászkodtam a földről megállapíthattam, hogy egy fejjel magasabb nálam a főnöknek tűnő valaki. Amikor visszafordultak megpillantottam a homlokába hulló éjfekete tincseket és a komolyságtól csillogó fekete szempárt. Kreol bőre csak még nemesebbé tette az arcvonásait, egyenes orrát és szépen ívelt száját.
  A Joshuának hívott fiú majdnem úgy nézett ki mint a mellette álló, csak neki vidám zöld szeme és a tarkóján sebtében összefogott lapockáig érő haja volt bár színben megegyeztek és velem egymagasságú volt, de fiatalnak, úgy tizenöt évesnek nézett ki.
 Kissé remegő kezekkel kapaszkodtam a mögöttem levő fába és a válaszomra váltam.
 - Én Jason Overhill vagyok, ő meg az öcsém, Joshua- szólalt meg a fekete szemű és ujjával a mellette vigyorgó és nekem intő srácra bökött. - A kérdés az, hogy te ki vagy, és hogyan kerültél a területünkre- nézett rám összefont karokkal és fürkésző tekintettel.
 - Tessék?- kérdeztem vissza értetlenül.- A területetekre? Én... Én nekem fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt, hogy kerültem ide és hogy úgy egészében mi történik velem- akadtam ki és megfeszítettem a lábaimat, hogy nehogy összeessek.
 Összerezzentem ijedtemben amikor két vörösbe hajló hajú, egy fiú és egy lány, lépett elő az árnyékokból. A lányon egy lenge nyári ruha volt, a srácon meg egy térdnadrág és egy szürke pamut felső. Mindkettejük arca nagyon hasonlított egymásra, barna szem, kissé pisze orr, telt arc, hófehér bőr. Magasságban is megegyeztek, korban is egyidősnek néztek ki és tökéletesen egyszerre mozogtak. Kérdőn néztek végig rajtam majd Jasonre pillantottak.
 - Ez mégis mi akar lenni?- szólalt meg a lány és megrázta vörösen csillanó, a füléig levágott haját. - Mit keres egy idegen farkas itt?
 - Karla- sóhajtott fel Jason.- Jelenleg ezt próbáltam kideríteni, csak közbecsörtettetek és félbeszakítottatok. Jelenleg még a nevét sem tudjuk- villantotta rám a tekintetét Karla meg idegesen meredt a fiúra.
 - Hannah... -szólaltam meg rekedt hangon. Megköszörültem a torkom és elismételtem.- Hannah Delray.
 - Delray?- húzta fel a szemöldökét kérdőn Jason.- Abból a Delray családból?- meredt rám hitetlenül mire a másik háromnak is kikerekedett a szeme, én meg értetlenül meredtem vissza rájuk.
 - Abból? Nem egészen értem, hogy kire gondoltok, de biztos, hogy rám és a családomra.
 - Van olyan rokonod akit Max Delraynek hívnak?- fojtotta belém a mondandómat türelmetlenül Jason.
 - Fogalmam sincs. Már nincs élő rokonom, a szüleim meg három éve meghaltak- válaszoltam halk, remegő hangon mire megvakarta az állát.
 - Érdekes- hümmögött.- Biztos, hogy kellet egy Alfának lennie a családodban, máskülönben nem lenne arany szemed.
 - Hogy.. Mi?- kerekedett el az említett testrészem, majd megráztam a fejem.- Biztosan tévedsz, soha nem mondták nekem, hogy bárkinek is a családtagjaim közül lett volna ilyen szeme.
 - Az meglehet. De- mutatott rám-, te akkor is Alfavérű vagy. Akár tetszik, akár nem.
 Folyamatosan a fejemet ráztam mutatva, hogy nem hiszek neki és kihúztam magam.
 - Én nem is ebben a városban élek, hanem Luis Townban és a családom mindig is ott lakott.- makacsoltam meg magam.- És ha most megbocsájtotok, hazamegyek!- löktem el magam a fától és elindultam... egy teljesen ismeretlen irányba, magam mögött hagyva a meghökkenten ácsorgókat.
 Gyengének éreztem magam de arra koncentráltam, hogy egymás elé tegyem a lábaimat, nem törődve azzal, hogy tüskék fúródnak a meztelen talpamba, reszketek, mint egy nyárfalevél és nem éreztem semmilyen szagot, mivel Jason ingének illata teljesen eltöltötte az orrjárataimat amitől bosszankodni támadt kedvem.
 Lassan lépdeltem tovább, csak az előttem levő fákra függesztve a tekintetemet nem törődve a hátam mögött felhangzó beszélgetéssel.
 - Várj... Állj már meg!- hangzott fel mögöttem Jason hangja és halottam ahogy utánam siet.
 Mikor nem teljesítettem a kérését megragadta a karomat és maga felé fordított.
- Engedj. El- sziszegtem a fogaim között és megpróbáltam kirántani magam a kezéből.
 - Nem - rázta meg a fejét.- Nézd. Farkas vagy. Fáradt és piszkos, és látszólag semmi tudomásod sincs arról, hogy mit jelent Aflavérűnek lenni, plusz nem hiszem, hogy a családod nem döbbenne meg amikor így hazaállítasz. Ja, meg nem gondolom, hogy tíz kilométert végig akarsz sétálni ilyen öltözetben- mért végig én meg elvörösödtem, de magamban mérlegeltem a mondandóját és kényszeredetten egyetértettem vele.
 - Jó. És mit akarsz tenni ezek ellen?- szegeztem neki a kérdést, remélve, hogy most már el fog engedni, de legnagyobb bánatomra nem tette még.
 - Elviszlek hozzánk, ott majd Karla tud adni neked ruhát és lezuhanyozhatsz, cserébe elmesélsz nekünk mindent amit tudsz- hadarta gyorsan és a válaszomat várta.
Nem igazán fűlött a fogam, hogy egy ismeretlen sráccal menjek, de láttam a  szemén, hogy ha nem fogadom el az ajánlatát, akkor erővel fog elvinni oda ahova akart.
 -Jó- bólintottam kelletlenül.- És azt megtennéd, hogy elengedsz?- meredtem a kezére, mire visszakapta és egy halvány mosollyal az arcán előre mutatott.
 - Csak utánad... Hannah- mondta barátságosan én meg visszaindultam a hátramaradottakhoz.
 Mikor odaértünk feszengve néztem körbe. Joshua rám vigyorgott de Karla és, szerintem, a testvére, eléggé ellenségeskedve nézett vissza rám. Jason viszonylag jókedvűen állt meg mellettem és megszólalt.
 - Szóval! Hannah, ők itt  Karla és Ethan Alley, és ugye Joshua. Többiek, ő itt Hannah- mutatott be minket egymásnak, majd elkezdte ecsetelni az alkut amit velem kötött.
 Míg hallgattam megpróbáltam egyenesen állni, de nem igazán sikerült. Egyre gyakrabban törtek rám remegés hullámok, és az utolsónál összerándult a gyomrom. Kétrét görnyedve rogytam le a földre és felkiáltottam a belém nyilalló fájdalomtól. Jason ijedten megállt a beszédben és rám nézett. Fel- le hullámzott az üres gyomrom én meg öklendezni és fulladozni kezdtem minden egyes mozdulatára. Behunytam a szeme, de így színes foltok képződtek a szemhéjam belső felén. Éreztem, hogy valaki megtámaszt és tart, de amikor kinyitottam a szemem, hogy megnézzem ki az csak egy villanást láttam és elnyelt a sötétség.

 Puhaságba süppedve, tompa fej- és torokfájásra eszméltem fel. Nyomottan nyitogattam a szemeimet és körbenéztem. Megnyugtató barna színkavalkád vett körbe, tőlem nem messze tűz lobogott a kandallóban így nem láttam csak a hátát annak az alaknak aki előtte ült törökülésbe és a lángokba meredt. Felkönyököltem a kanapén amin feküdtem és visszanyeltem a feltörő kiáltást a fejembe hasító fájdalom miatt.
 Kidugtam a lábam a színes pokróc alól és leraktam a fapadlóra, majd ülő helyzetbe tornáztam magam. Végignéztem magamon és megállapítottam, hogy még mindig Jason inge van csak rajtam. Megreccsent alattam a kanapé mire a tűz előtt ülő valaki összerezzent és hátra pillantott.
 - Öhm...- szólaltam meg zavartan, miközben beletúrtam a meglehetősen erősen gubancban álló hajamba.- Megkérdezhetem, hogy hol vagyok?
 - Meg- biccentett én meg felismertem a hangjáról. Jason.- Mondtam, hogy elhozlak hozzánk, csak arra nem gondoltam, hogy összeesel és két napig lázgörcsben meg fura rángatózásban fogsz feküdni. De mindegy, túlélted- vonta meg a vállát.
 - Ühüm- hümmögtem miközben magamban elemeztem a mondatot és a fejemet dörzsöltem.
 Kitekintettem az ablakon és meghökkentem egy kicsit.
 - Két nap alatt leesett ennyi hó?- hüledeztem rekedten, mire a fiú bólintott. Az ablak nem sokkal volt magasabban a kerítésnél és simán végigláttam az udvaron amit körbe erdő keretezett. A szélen álló fák törzséből fél métert nem lehetett látni, annyira befedte a hó ami továbbra is erősen, nagy pelyhekben hullott.
 - Nos. Ha úgy gondolod, akkor lezuhanyozhatsz, Karla meg amint hazajött add neked pár ruhát- szólalt meg Jason mire elszakítottam a tekintetemet az esteleső tájról és rá néztem.
 - Ha nem gond, előbb megvárnám, hogy hazaérjen- motyogtam zavartan, de ekkor kicsapódott az ajtó és világosság borította el a félhomályba fekvő szobát étel illatát hozva magával mire nekem megkordult a gyomrom emlékeztetve arra, hogy lassan három napja nem látott ehető dolgot.
 - Beszélgetést hallottam, csak nem felébredt?- hallottam meg Joshua vidám hangját és ránéztem.
 Kedvesen rám mosolygott, majd hirtelen előre bukott amikor meglökte egy kar hátulról.
 - Engedj már el, kisfarkas!- dünnyögte egy egy hang, majd hirtelen felbukkant a fiú mögött egy öregedő, de korához képest elég csinos, barna hajú nő. Szigorú vonásait csak még jobban kiemelte a felkontyolt haja, de ellágyult az arca amikor rám nézett.
 -Hála a jó égnek, végre felkeltél, el nem tudtam képzelni, hogy mi bajod lehet. A gyógynövények alig segítettek, pedig általában mindig sikerül meggyógyítanom vele mindenkit! No, semmi baj, a lényeg, hogy a szervezeted a segítségedre volt, most már csak annyi a dolgunk, hogy jó erőbe hozhassunk.- kezdett el magyarázni miközben felém sietett kezében egy roskadásig megrakott tálcával.
 - Suzy!- szólalt meg Jason, de a nő meg sem hallotta csak tovább csicsergett furcsa, érdes, de mégis megnyugtató hangján. - Suzy!- nyomta meg erősebben a nevet mire a az említett kérdőn fordult felé. - Ne támad le Hannaht, teljesen megijeszted- nézett rá a fiú, mire Suzy felhúzta az orrát.
 - Még, hogy én megijesztem? Ugyan már, te talán nem keltettél nagyobb ijedtséget benne? Mert nem éppen az ellenkezőjét mesélted!- kelt ki magából a nő, én meg értetlenül kapkodtam a két veszekedő fél között a szememet, majd végül Joshuán állapodtam meg, aki vigyorogva széttárta a kezét és tovább szórakozott a vitán. Jason megpróbálta nyugodt hangon lerendezni a dolgot, de a nő nem igazán hagyta magát és a megsértettek jól ismert hanghordozásával beszélt neki.
 - Suzy- dörzsölte meg orrnyergét fáradtan Jason.- Köszönjük, hogy segítettél, és nem, nem ijesztetted meg Hannaht, csak én vagyok ilyen mindenbe belepiszkáló alak- hagyta rá a felsorolt érveket mire a nő megnyugodva biccentett, lerakta az ölembe a tálcát és kiment.
 Kérdőn pillantottam körbe mire Joshua ledobta magát mellém a kanapéra és elcsórt egy almát a tálcámról, én meg jobban megnéztem magamnak a felhozatalt. Valami számomra ismeretlen, de meglepően jó illatú leves, egy kis üveg lekvárnak kinéző valami, két szelet kenyér és két alma. Vagyis most már csak egy mivel Joshua beleharapott az ellopotba és jóízűen csámcsogni kezdett mellettem. Meglepett a közvetlensége, de örültem is neki így kedvesen rámosolyogtam amikor rám nézett.
 -Istenem, Josh!- sóhajtott fel Jason aki előttünk állt.- Hogy lehetsz ilyen bunkó?
 - Mi? Mi van? Most miért?- állt meg a falat a szájában és kérdőn meredt a bátyjára.
 - Nem gondolod, hogy nem illik megenni más ételét?- korholta az idősebb mire csak rám nézett.
 - Kellet volna neked?- kérdezte komoly hangon de szemében megcsillant a vidámság, én meg elnevettem magam.
 - Nyugodtan edd csak meg- veregettem meg a karját és fura érzés lett úrrá rajtam. Valamiért úgy éreztem, hogy hazajöttem. Az érzéstől megijedve és zavarodva kaptam fel a kanalamat és kezdtem enni a levest.
 Az első kanállal sikerült megégetnem a torkom és a nyelveimet, de miután enyhült az égő fájdalom az ízlelő bimbóimat csodás íz töltötte el, így bekaptam még egy nyeletni levest.
 - Szóval...- kezdtem neki, mivel zavart, hogy csak a kanál csörgése kavar hangot a csöndben. - Mit szeretnétek tudni?

Kilencedik rész

Heló, heló! :D

Újra itt, minden kiderül (majdnem minden), meg huh.. :D Jó dolgok :D

Mint látjátok megváltoztattam egy kicsit a fejlécet. Kicseréltem a farkast. 

Azért, mert rájöttem, hogy egy fehér farkast, sokkal jobban be tudok építeni majd a mitológiába :3

Remélem megértitek, és nem kavar be nektek ez :D

Ui.: Jó olvasást :3 ^^

  Tompa hangokat fedeztem fel magam körül, de nem értettem belőlük semmit sem. Lassan elkezdtem felnyitni a szememet. Kábán körbepillantottam és elég nehezen fogtam fel, hogy hol vagyok.
   A földön feküdtem, de a fejem valami puhán és melegen pihent ami erős ellentétben állt a testem alatti hidegséggel. Kissé homályosan láttam, de fel tudtam fedezni a szoba túlsó végében egy kuporgó lányt és a felé hajoló férfit.
  Éreztem, ahogy valaki elsétált mellettem, mondott valamit de nem értettem meg. Olyan érzésem volt, mint amikor a víz alatt voltam kiskoromban és úgy hallgattam a vízfelszínről leszűrődő hangokat.
  Lassan felfele fordítottam a fejemet és megpillantottam egy fiút. Ismerős volt, de alulnézetből nem ismertem fel.
  Már épp visszaakartam csukni a szemem amikor hirtelen rám nézett, nekem meg beugrott a neve.
  Colin!
  Kedvesen rám mosolygott és mondott valamit én meg erősen figyeltem rá, hogy megértsem de nem sikerült.
  Továbbra is mosolyogva merült el a tekintetemben, viszont ekkor valaki mellénk lépett és Colin félrefordította a fejét.
  Lassan én is arra néztem amerre ő és megpillantottam egy pár lábat, ám nemsokára leguggolt elém a hozzátartozója.
  Fiatal, olyan huszonöt évesnek kinéző férfi volt aki kissé ijedt, de érdeklődő pillantással meredt rám én meg kábán meredtem csak rá.
  Egyszer csak észrevettem, hogy valami megvillan a kezében és fáradtan arra tekintettem majd vissza az arcára.
  Mondott valamit és a kezében tartott fecskendővel felém közeledett. Amikor megéreztem a tű szúrását a karomban hang nélkül felsóhajtottam, behunytam a szememet és újra elnyelt a bársonyos sötétség.

  Szúrós kórházszag segített kievickélni az eszméletlenség végtelen tengeréből. Vakító fehérség fogadta nyíló szememet, de hamar megszoktam és körbenéztem.
  Kórház.
  Megint.
  Lassan, kezd elegem lenni ebből - gondoltam bosszúsan-, a végén már protekcióm lesz-fordítottam arrébb a fejemet és a tekintetem megakadt egy pár zöld íriszen.
  - 'Reggelt- mosolygott rám Colin én meg biccentettem neki.
 - Aha... Hogy kerültem ide, és mikor? Vagy mi? - motyogtam elveszve az emlékképeimben. Emlékszem Isara, a mosdóra meg hogy eléggé furán viselkedtem.
  - Két órája nem voltál eszméletednél. A második adag nyugtató eléggé kiütött. Sok volt már az- adott választ és megrázta a fejét.
  - És te hogy tudtál bejönni?- ráncoltam a homlokomat.- Tudtommal csak rokonok vagy tanárok kísérhetnek el a suliból a mentővel "beteget"- jeleltem volna idézőjelet a levegőbe, de valami megakadályozott a kezem felemelésében. Odakaptam a tekintetemet és kikerekedett a szemem.
  - Komolyan le vagyok kötözve?- hüledeztem miközben reflexszerűen elkezdtem rángatni a pántokkal lefogott csuklómat ami elég erősen az ágy széléhez volt rögzítve. Lassan kezdtem bepánikolni és folyamatos ráncigálás közben újból Colinra emeltem a tekintetemet, aki látva a hirtelen keletkezett rettegést a szememben megragadta a vállamat és gyengéden az ágyhoz szorított.
  - Figyelj!- kezdte komolyan és rám nézett, nekem meg elállt a lélegzetem olyan közel volt az arca az enyémhez. Csak pár centi választotta el az ajkainkat, én meg csak arra gondoltam, hogy mi lenne ha előre tudnék hajolni, de próbáltam a szavaira koncentrálni meg a szemeire.
  -Csak óvintézkedésből vagy lekötve, tekintettel az iskolában való viselkedésedre arra jutottak az orvosok, hogy erős sokkhatás alatt állsz ami csak azért most jött ki rajtad, mivel az iskola és a környék látképe kiváltotta rajtad.
  - Aha- nyögtem ki értelmesen és azon gondolkoztam, hogy mikor szándékozik visszaülni a helyére mert eléggé összekuszálta a gondolataimat ez a közelség aminek a miértjét nem is igazán értettem.
  Még pár percig leszegezve tartott és az arcomat fürkészte, majd amikor megbizonyosodott arról, hogy lenyugodtam elengedett és leereszkedett a székére.
  - A kórházba meg úgy jutottam be, hogy öhm...- köszörülte meg a torkát.- Azt mondtam, hogy a bátyád vagyok. A mentősök meg elhitték- bökte ki majd egy kicsit félve nézett rám.
  - Értem.. Nos, köszönöm- kerestem a szavakat.- És Sophie?
  - Nem tud hamarabb elszabadulni a munkából, egy óra múlva érkezik majd meg- dőlt hátra megkönnyebbülve kissé, hogy nem akadtam ki a hazugságán, de engem egy gondolat nem hagyott nyugodni.
  - Hogy voltál olyan nyugodt és magabiztos a suliban amikor megfogtál?- szakadt ki belőlem a kérdés, mire Colin egy kicsit meglepődött, de rögtön el is komorodott az arca.
  - Tudod... Ez olyan dolog amiről még te sem tudsz- dörzsölte meg az arcát én meg kérdőn néztem rá. Zavartan megköszörülte a torkát és folytatta.
  - Nekem... Nekem volt egy bátyám- sóhajtott fel nekem meg elkerekedtek a szemeim. Én tényleg úgy tudtam, hogy Colin egyszem gyerek. - Davidnek hívták, de mi csak Davenek becéztük. Három év volt köztünk. Nagyon szerettük egymást, egy csomót fociztunk, meg kirándultunk az erdőben, fára másztunk meg ilyenek. Ő tanított meg biciklizni, megvédett amikor általánosban cikiztek... Ty-ék - hajtotta le a fejét én meg, ha lehet, még jobban ledöbbentem.
  - Te Ty-jal egy suliba jártál?- hüledeztem mire Colin biccentett egy aprót. Látszott rajta, hogy a rég fel nem emlegetett emlékek mély és fájdalmas tengerébe merült.
  -Egy osztályba még ráadásnak, de ez lényegtelen. Életemben egyszer vesztem össze úgy istenigazából Davevel, már nem is emlékszem, hogy min, csak hogy egy kis semmiség volt.
Kiviharzott a házból és egyenesen befutott az erdőbe. Én utána rohantam kiabálva a további sértéseket felé, de mire elértem a fasor szélét ő már messze járt, én meg tudtam, hogy számtalan rejtekhelye van. A nap lassan lement sötétben meg nem volt biztonságos az erdő, így visszamentem, bízva abban, hogy Davidnek van annyi esze, hogy sötétedés előtt hazakeveredik. Amikor már nyolc fele járt az idő és ő még mindig nem volt sehol kezdtem aggódni és szóltam a szüleimnek. Rögtön összehívták a szomszédokat és lámpával felszerelkezve elindultak az erdőbe. Gondolj bele - emelte fel a fejét és tekintetét belefúrta az enyémbe, én meg mérhetetlen fájdalmat olvastam ki belőle.- Ő mindössze tizenhárom éves volt, én meg tíz. Tizenhárom évesen is tudta már, hogy este nem biztonságos az erdő, akkoriban még elég sokszor jártak farkasok felénk, ősz közepén jártunk már, az éjjelek elég hűvösek voltak, könnyen meg is fagyhatott volna. Nekem megparancsolták, hogy maradjak a házban és feküdjek le, de én, természetesen, rettegtem attól, hogy Davenek valami baja lesz és az ablakból figyeltem, hogy mikor jönnek vissza. Vártam, hogy mikor fogom megpillantani a kifele igyekvő fénypontokat. Fél tizenegyig kuporogtam az ablak előtt egy széken de végül legyőzött a fáradtság és elaludtam. Hajnali háromkor riadtam csak fel arra, hogy zörren a kulcs a zárban  és hogy egy csomó ember piszkos, sáros ruhában beözönlik a házba eléggé ijedt arcot vágva. Elől apám ment, karjában Davevel, aki eszméletlen volt. Gyerek fejjel én rögtön arra gondolta, hogy meghalt és sírni kezdtem. Anyám magamhoz húzott és miközben a mentőket tárcsázta a hajamat simogatta és a másik gyerekét nézte akit apa lerakott a díványra. Rögtön odaszaladtam hozzá és az arcára néztem. Sápadt volt, koszos, de élt. Igaz hogy lassan vette a levegőt. Végignéztem rajta. Elszakadt az inge, sárfolt száradt a farmerjére és egy jókora helyen ki is volt szakadva a combjánál, a szakadás szélén pedig elég vastagon rá volt száradva a vér, de mikor ezt megláttam apám elhúzott tőle és eltakarta előlem a bátyám. Nemsokára megjött a mentő és elvitték őt. Anya és apa vele ment, engem meg otthagyott a szomszédasszonnyal, hiába akartam menni, nem engedték. Csak délután háromkor hívtak, hogy bár nem elég stabil az állapota él. Két hónapig nem láttam, mivel benntartották, annyira ingadozó volt az állapota. Egyik nap erős volt és semmi baja, aztán a következő két három napban alig bírt megmozdulni és leginkább csak feküdt becsukott szemmel. De az utolsó napjain már csak erősödött és úgy döntöttek az orvosok, hogy hazaengedik. Még azért azt mondták a szüleimnek, hogy ne engedjék iskolába pár hétig mivel ahhoz nem elég erős egyenlőre. Szóval két hónap után itthon volt Dave, engem meg leírhatatlan boldogság fogott el. Órákig képes voltam mellette feküdni és mesélni neki arról, hogy mik történtek a suliban. De azt nem mondtam el, hogy Ty-ék még jobban rám szálltak, és volt, hogy már meg is vertek. Egyszer öltöztem a szobámban amikor David bebotorkált a szobámba és észrevette a hátamon a véraláfutásokat meg a kisebb sebeket. Az arca eltorzult a dühtől és rám rontott azt kérdezgetve folyamatosan, hogy ki vagy kik tették ezt. Én nem akartam elmondani, de mivel nem hagyott békén kimondtam a neveket, és ettől mintha megnyugodott volna. Biccentett egyet és kiment. Rá két hét múlva együtt mentünk suliba mivel már elég jól érezte magát, aztán meg haza is. Ty meg a bandája szokás szerint rám vártak a sulitól nem messze. Gúnyos vigyorral álltak, de amikor meglátták a bátyámat kicsit meglepődtek, de úgy gondolták, hogy elbírnak vele is. Két ütéssel leterítettek engem és szokásukhoz híven rugdosni kezdtek, én meg tűrtem, mivel már megtanultam, hogy ha nem tiltakozom hamar abbahagyják. Dave azonban még ennyire sem bírta. Az egyik eltalálta azt a lábát amin a sebe volt, de az még mindig fájt neki, mivel be sem gyógyult neki teljesen. Felüvöltött a fájdalomtól mire azok meg röhögni kezdtek rajta meg a gyengeségén. Egészen addig, amíg fel nem pattant hirtelen és nekik nem támadt. Abbahagyták a rugdosásomat, és az a két gyerek is odasietett ahol Dave épp a földre rántotta Tyt, hogy leszedhessék a "főnökükről" a bátyám. Én is erőt vettem magamon és odasiettem, bár féltem, hogy el fognak lökni. Nem tették és le tudtuk szedni a bátyámat Ty-ról. Ő meg a csapata elrohant, én meg ott maradtam egyedül az őrjöngő testvéremmel. De nem ez volt az  utolsó eset, hogy így viselkedett én meg az esetek gyarapodásával megtanultam, hogy hogy tudom lenyugtatni.  És ma te is így viselkedtél. Azért tudtam megtenni- halkult suttogássá a hangja és magába roskadva bámult az ágyam szélére, én meg, a hirtelen ólom súlyként rám nehezedő vallomástól, lesokkolva ültem és a hallottakat próbáltam feldolgozni magamban.
  - És... És mi lett vele? Én miért nem ismerem? Miért nem hallottam róla  soha?- szólaltam meg kissé rekedten.
  - Egyszer csak eltűnt. Semmi levél, említés vagy valami nélkül elment. És soha többet nem láttuk. Az emberek lassan elfelejtették, nem törődtek vele. Ezért...- válaszolta megtörten.
  - Tudod- nyelt nagyot.- Ezt eddig senkinek nem mondtam még el. Te vagy az első- mosolygott rám, én meg elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet évekig egy ilyen titokkal élni.
  - Sajnálom - mondtam halkan mire megrázta a fejét.
 - Ne tedd... Túltettem magam rajta, bár kellet egy pszichológus segítsége. De túléltem.
 - Én akkor is azt teszem!- emeltem fel az államat mire a makacsságom láttán felnevetett, de rögtön abba hagyta amikor kinyílt az ajtó.
  - Üdv újra itt- vigyorgott rám Dr. Carrer én meg kissé bosszúsan néztem rá.
  - Örülnék, ha eloldozna valaki- rángattam meg a kezeimet, de csak megrázta a fejét.
  - Nem lehet. De gondolom a bátyád- nyomta meg erősen az utolsó szót mire Colin kicsit elvörösödve félrefordította a fejét- már mindent elmondott.
  - Akkor csak annyit válaszoljon, hogy meddig kell így lennem- türelmetlenkedtem.
  - Pár nap- válaszolta én meg kiakadtam, de kifakadásra nem volt időm mivel kilesett az ajtón.- Úgy látom jön a nevelőd. Magatokra hagylak. Illetve!- torpant meg és Colinra nézett egy kedves mosoly kíséretében.- Szerintem a fiatalember haza mehet már.
  Sophie beviharzott a szobába, váltott pár szót a dokival, majd aggodalmasan mellém lépett, addig meg Colin és Carrer elhagyta  a helyiséget.
  Aggodalmas kérdések ezreit záporoztatta rám nevelőanyám, én meg egyre fájóbb fejjel hallgattam őket, de választ nem tudtam rájuk adni, ő meg lassan még jobban kiakadt. Egy óra múlva még mindig beszélt, de akkor bejött egy nővér injekciós tűvel a kezében. Egy bocsánattal kikerülte Sophiet és minden figyelmeztetés nélkül a karomba szúrta a tűt.
Felszisszentem és kérdőn meredtem a szófukar nővére.
  - Ez mi? És miért?
  - Nyugtató, minden négy órában be kell adnunk.
  - Mi van? Teljesen nyugodt vagyok!- háborodtam fel a távozó nővér hátát nézve de egy szóra sem méltatott és kiment, engem meg gyorsan maga alá terített a gyógyszer.
  - Miért kell ilyen erős? Vagy csak nagy adag?- kezdtem el egyre tompuló hangon panaszkodni Sophienak aki csak megsimította a karomat és nyomott egy puszit a homlokomra, aztán meg ismét elnyelt a sötétség.

  Ez nem megnyugtató feketeség volt.
  Álmodtam, holott nem kellet volna.
  Álmomban Isa jelent meg az erdőben és gúnyosan nevetett. Aztán hirtelen Ty lépezz mellé aki szintén nevetett, majd megcsókolta a lányt. Mikor elváltak Isa gúnyosan rám nézett és oldalra lépett. Mögötte Colin jelent meg, lila foltokkal tarkított arcán szomorúság ült. Hirtelen Ty odafordult és lekevert neki egy hatalmas pofont amitől a fiú elterült a földön. Ekkor azonban Isa leguggolt elé, rám vigyorgott és a fekvő fiú felé hajolt. Először megcsókolta, majd a csók közben előhúzott egy kést és Colinba döfte. Felsikoltottam és hallottam a fiú halálhörgését.

  Saját sikoltásomra riadtam fel, a kiszakadt magas hang égette a torkomat. Az álom hatása alatt állva pánikszerűen rángattam a köteleimet. Hirtelen éreztem, ahogy az egyik enged és egy utolsó hatalmasat rántva rajta sikerült elszakítanom azt. A szabad kezemmel elkezdtem keresni azt a pontot ahol fel tudom oldani a másik szíjat, majd reszkető kezekkel kimásztam az ágyból.
Leroskadtam a szélére és a tenyerembe temettem az arcom, de hamar felkaptam amikor meghallottam a sietős lépteket amik a szobám felé siettek. Gondolkozás nélkül álltam fel és nyitottam ki az ablakot. Letekintettem és felmértem a távolságot.
  Az első emeleten voltam, így legjobb esetben eltörik  lábam, de nem halok meg ha kiugrok.       Felguggoltam az ablakpárkányra és elfehéredő ujjakkal szorítottam a keretet. Hallottam ahogy kattan a zár az ajtón és tudtam, hogy ez az utolsó esélyem.
  Összeszorított ajakkal elrugaszkodtam, még hallottam az ijedt kiáltást a szobából, aztán már csak a levegő suhogását a fülem mellett. A talaj gyorsan közeledett felém, de behajlítottam a térdemet és viszonylag simán landoltam, bár bukfenceztem egyet.
  Felemeltem a fejem és kiráztam az arcomból a tincseimet. Az ablakomból kihajolt a nővér ijedt arccal, majd mikor meglátott elkezdett kiabálni. Csak meredtem rá egy ideig, majd felálltam és megpróbáltam minél előbb elérni az erdő szélét.
  Megragadtam az első fa törzsét és átbújtam az ága alatt. Gallyak reccsentek meztelen talpam alatt, bokrok tüskés kezei ragadták meg a hálóingem anyagát és gátoltak meg a haladásban. Ijedt állatok menekültek előlem, én meg hangos légvételekkel hatoltam befele.
  Ahogy megpillantottam egy egy fát, helyet, alakzatot ami arra a péntek estémre emlékeztetett bevillantak a képek, én meg egyre jobban a hatásaik alá kerültem. Lassan már mindenről azt hittem, hogy Ty jön részegen és egyre jobban féltem.
  Egyszer elestem, és összekuporodva sírni kezdtem, de ekkor meghallottam egy hangot és megrettenve tőle csendben maradtam és feltápászkodva tovább bolyongtam a már sötét, éjszakai erdőben.
  Megfogtam egy fenyő törzsét a kisebesedett tenyeremmel és előre löktem magam. Kikerülve pár cserjét kiléptem egy tisztásra amit a hold fénye ragyogott be, engem meg teljes egészükben elrohantak az emlékek.
  Már nem is láttam a körülöttem levő dolgokat, csak azokat, amik a fejemben voltak. Felüvöltöttem az emlékekre és kezem közé szorítottam a fejemet. Szorosan behunytam a szememet és megpróbáltam a remegésemre koncentrálni, nem az engem fenyegető Tyra.
  Hirtelen forróság árasztotta el a testemet én meg elvesztettem az eszméletemet.

  Kinyitottam a szememet és az erdő szélével találtam szemben magam, ami a tisztás másik oldalán kezdődött. Megráztam a fejemet és megpróbáltam felülni, ám de nem a kezeimet pillantottam meg.
  Két hófehér és szőrös lábra meredtem. Lesokkolva néztem őket, majd hátra fordítottam a fejem. Fehér test ami nagy, bozontos farokban végződött. Nem mertem hinni a szememnek. Hirtelen meghallottam, hogy valahol az erdő mélyénél patak csobog. Felpattantam és rohanni kezdtem a hang irányába. Furcsa érzés volt négy lábon szaladni, de sokkal gyorsabb voltam mint máskor.
  Amikor a víz partjához értem lelassítottam és odabolyongtam a vízfelszínhez.
Beletekintettem, de rögtön visszakaptam a fejemet. Egy hófehér farkas meredt vissza rám sárga szemekkel. Olyan sárgákkal, mint amilyen az enyémek.
Tehetetlenségemben felakartam kiáltani, de helyette egy vonyítás sikeredett amit ijedten szakítottam meg és inkább összegömbölyödtem, az orromat bedugtam a bundámba és azt hajtogattam magamban, hogy ez az egész egy álom, és ha felkelek akkor otthon, a pihe-puha ágyamban kelek fel.
  Már egy fél órája kuporogtam ott amikor hirtelen dobogást hallottam meg. Felemeltem a fejemet és elkezdtem hegyezni a fülemet. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy erre tartanak azok a valakik felpattantam és elkezdtem hátrálni az erdőszélig, hogy majd beolvadjak a sötétségbe, már amennyire a bundám színe engedné.
  Kiélesedett érzékszerveim segítségével könnyen ki tudtam venni őket.
  Négyen voltak. Egy fekete, egy barna és két szürkés feketés bundájú farkas. Olyan volt, mintha a legelsőt követnék, az éj színűt. Mintha ő lenne a főnök közöttük.
  Megpróbáltam halkan hátrálni, de ráléptem egy ágra ami hangos reccsenéssel eltört és a négy szempár rám villant. Megdermedtem az ijedtségtől, és halkan nyüffögni kezdtem. Egy darabig még rám meredtek, majd a fekete megfordult és visszaügetett az erdőbe, de előtte ránézett a maradék háromra, mire azok a helyükön maradtak.
  Egyszer csak egy fiatal srác sétált ki onnan, ahol az előbb eltűnt a farkas. Izmos, kigyúrt felsőteste meztelen volt, csak egy térdnadrág volt rajta.
  Meglepődve néztem rá miközben egyre közelebb jött hozzám. Leguggolt elém és mélyen a szemembe nézett, majd hümmögött egyet. Hirtelen felnézett az égre, és amikor követtem a pillantását, láttam, hogy piroslik az ég alja.
  Hajnalodott.
  A három farkas hirtelen visszarohant az erdőbe én meg egyedül maradtam a fura sráccal.
  A kelő nap beragyogta a tisztás és szétszórta millió sugarát. Gyorsan közeledett felénk, a fiú meg félreállt és elfordította a fejét. A napsugár rám vetődött, elvakítva engem és éreztem ahogy újra forróságba esik a testem.
  Amikor újra kinyitottam a szemem ledöbbenve vettem észre, hogy újra normális az alakom. És meztelenül ülök a földön. Magam elé kaptam a kezeimet, hogy takargassam a felső részem a lábaimat meg felhúztam.
  A fiú visszafordult és mindenfajta megdöbbenés nélkül végignézett rajtam, elismerően biccentett. Hirtelen megjelent mellette egy tőle pár évvel fiatalabb fiú és átnyújtott neki egy inget miközben alig bírtam levenni rólam a szemét, az arcán meg kaján mosoly terült szét.
  Elvörösödtem, mire az idősebb ránézett a srácra és visszakézből tarkón vágta.
  - Ne most, Joshua!- szidta le, majd rám nézett.- Tessék. Ezt vedd fel- és felém nyújtotta az inget.
  Remegő kezekkel vettem el tőle, majd amikor elfordultak felkaptam magamra. A kockás ing elég nagy volt ahhoz, hogy eltakarja a combomat, bár kicsit frusztrált, hogy nincs rajtam fehérnemű.
  Amikor végeztem a gombokkal, eléggé megnehezítette a remegő kezem, megszólaltam.
  - Kik... Kik vagytok ti?