Nyolcadik rész

Hey everybody :3

 Ismét itt, túl az egyik szóbelin, a fontosabbikon bár egy még hátra van, és megírtam a fejezetet. :3

Remélem örültök neki, és lesz egy kis hozzáfűzni valóm a rész alján, nem szeretném lelőni a poént :3 Szóval csak hajrá! Olvasni, pipálni kommentelni a megdöbbent fejeket :D Élvezzétek^^

(Jobb képet nem találtam, de szerintem ez is elég kifejezi majd a rész tartalmát :3)

 Hétfőn újra iskolába mentem, bár reggel eléggé összekaptam Sophie-val rajta.
Szerinte nem okos dolog máris beugranom a mély vízbe, de én ki szerettem volna deríteni, hogy mi történt velem tegnap. És ehhez csak a suli könyvtára tudott megoldást adni.
 Amikor beléptem az ajtón, a folyosón mintha megállt volna az élet. Mindenki rám pillantott de a következő pillanatban a suttogások halk moraja törte meg a csöndet.
 Kérdőn néztem körbe miközben elindultam a szekrényem fele. Ma senki nem állt ott, holott eddig mindig ott lebzselt pár ember, ha más nem is, Isa ott strázsált rendíthetetlenül.
 Csöndben pakolgattam a helyemre miközben lassan derengeni kezdett, hogy mi történt itt. A rosszindulatú pletykák áldozata lettem. Az eddigi "legmenőbb" lányból a leglenézettebbé váltam.
 Két lány elhaladt mellettem akik a pom-pom egyenruhát viselték és direkt megálltak mellettem.
 - Te jó ég, hallottad mi történt Ty Reagmenttel?- suttogta a szöszke olyan hangosan, hogy én is halljam miközben gúnyos pillantást lövelltek felém a barátnőjével.
 - Persze, borzasztó ami vele történt. Az erdő másik végénél találtak rá összekarmolva és vérben fürödve. Azt mondják- halkította le a hangját a fekete hajú szépség-, hogy a barátnője tette! A ruhája alatt becsempészett egy hatalmas kést a suliba, majd leitatta Ty-t és miután kicsábította az erdőbe, nekiesett! Azt mondják, hogy elborult a lány agya. Nem is értem, hogy engedhetik meg azt, hogy továbbra is ide járjon- taglalta miközben rám meredt, éreztem a hátamba fúródó tekintetét.
 Gúnyosan elvigyorodtam, de egy kis keserűséget is éreztem. Ilyen eszement dolgot sem hallottam még, de a legrosszabb az egészben, hogy el is hiszik ezeket.

 Egyedül mászkáltam óráról órára, az emberek kitértek előlem, a termekbe az első sorokban ültem. Visszaestem abba az alkategóriába amiből feltörtem. A gond csak az volt, hogy még ezek az emberek is eltaszítottak maguktól.
 Egyedül csak Colinra számíthattam, de vele ma nem volt közös órám,  csak szünetekbe intett nekem miközben a következő terembe sietett. Ebédszünetben volt csak annyi időm, hogy beülhessek a könyvtárba, és beletemetkezzem a könyvekbe.
 - Hé!- érintette meg valaki a vállamat mire összerezzentem és felnéztem.
 - Jaj, szia!- fújtam ki megkönnyebbülten a levegőmet amikor Colin smaragdszemeibe néztem.
 - Mi jót csinálsz?- húzott mellém egy széket én meg sokat sejtetően tekintettem a mellettem tornyosuló könyvkupacra.
 - Mítikus teremtmények az őskortól napjainkig?- kérdezte enyhe éllel de csodálkozva.- Mi a...- nézett végig a többi könyv gerincén, de elharapta a mondatot.
 - Tudod furcsa dolgot... álmodtam- kezdtem neki és elfintorodtam.- Farkas alakban szaladgáltam az erdőben.
 - Ez nem furcsa...- nézett rám kedvesen én meg beharaptam az alsó ajkamat.
 - Tudom.. nem is ez volt az. Hanem, hogy az álmom a házon kívül ért véget. Én arra keltem fel, hogy fázok. És tudod hol voltam?- néztem mélyen a szemébe.- A ház mellett keltem fel, ruha nélkül!
Oké. Az utolsó részt nem akartam elmondani ugyanis Colinnak felcsillant a szeme, nekem meg lángolni kezdett az arcom.
 - Jó, bocsi- nevette el magát halkan, mert hát mégiscsak könyvtárban voltunk.- Szóval alvajártál?
  - Épp ez az!- feleltem idegesen miközben felemeltem egy másik könyvet és belelapoztam.- Ha alva jártam volna akkor hogy kerültem ki a bezárt bejárati ajtón? Vagy kimásztam az ablakon? Kötve hiszem... És a ruhát meg csak úgy simán letéptem magamról? Cafatokban találtam meg az ágyamnál. CAFATOKBAN!- emeltem meg a hangom, mire a könyvtárosnő lepisszegett.
 Behúztam a nyakamat és Colinra pillantottam.
  - Hát nem tudom. De arra legalább emlékszel, hogy mi történt veled az erdőben?
  - Most már igen. De az is érdekes módon jutott eszembe.
   - Mi lehet ennél furább?- meredt rám miközben feltápászkodtam, hogy visszategyem a könyveket amik semmit nem használtak.
  - Sophie-val jöttem haza a kórházból. Ő magyarázott de én nem figyeltem oda, hanem az ablakon meredtem ki. Aztán egyszer csak feltűnt valami szürke és azt figyeltem. Tudod mi volt az?- kérdeztem, mire megrázta a fejét és segített megigazítani a vállamon a táska pántját.
  - Egy farkas. Már az furcsa volt, hogy az autóhoz annyira közel jött, bár még az erdő takarásában volt, főleg, hogy ezek az állatok inkább éjszaka, vagy a fák sűrűjében szeretnek tartózkodni. Sőt, folyamatosan mellettünk rohant, egy öt centire sem hagyta le az autót. Én bennem meg valami fura érzés bontakozott ki. Az agyam azt mondta, hogy nyissam ki az ajtót és rohanjak a farkassal együtt. Vonzott az állat- nyomtam meg a "vonzott" szót a nyomatékosság kedvéért. Vállal kinyomtam a könyvtár lengőajtaját és egy perce sem vettem le a tekintetemet Colinról.
  Megálltunk a zajos folyosón és tovább regéltem a történetet.
  - De miközben az állatot néztem megrohantak az emlékek. Olyan déjà vu érzésem volt... Ami meg utánna következett arról te is tudsz... Most már. - biccentettem felé, és próbáltam nem figyelembe venni a diákok fürkésző tekintetét, meg Colin kezét ami egy hajtincsemmel játszadozott.
 Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni még a keze melegségét amit az arcomon éreztem miközben arról hadartam egy gyors "mesét", hogy mi történt az erdőben velem és Ty-jal.
 Folyamatosan a fiú smaragdszemeibe néztem miközben beszéltem, és kissé ijedten vettem észre, hogy egyre hidegebb lesz a tekintete s a végére már olyan adag gyűlölet és bosszúvágy villámlott benne, hogy megragadtam a karját.
 - Colin idefigyelj!- néztem mélyen és komolyan rá.- Nem csinálj semmit, eleget hallottam már arról, hogy hol és milyen állapotban találták meg Ty-t. Az szerintem bőven elég, nem kell, hogy beleavatkozz, s bajba sodort magadat. Érted?- szegeztem neki mire megvonaglott az arca.
 - De bántani akart! Ezt nem úszhatja meg ennyivel!- értetlenkedett megnyúlt arccal, de én csak megráztam a fejem.
 - Nem. Kérlek, ne csinálj butaságokat, nem éri meg, hogy kicsapjanak emiatt. Kérlek szépen! Csak miattam ne...- halkultam el,mire ellágyuló arccal nézett le rá, majd nagyot sóhajtott és megértően biccentett
 - Köszönöm! - könnyebbültem meg és lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára.- Na de nekem mennem kell, nincs kedvem elkésni társadalom ismeret órámról, ismered Mrs. Heylat tanárnő - grimaszoltam mire Colin felnevetett és intve egyet elindult a velem ellentétes irányba.

  Utolsó órám után betértem a mosdóba, hogy felfrissítsem magam.
  Épp a tarkómra fröcsköltem egy kis hideg vizet mikor nyílt az ajtó és belépett Isa meg két másik lány. Mindhárman a pom-pom ruhát viselték ebből arra gondoltam, hogy edzésük lesz.  Mikor megláttak engem elhalkultak, és Isat kivéve lesütötték a tekintetüket. Az egyik lány, Hopenak hívják, bement az egyik vécéfülkében, én meg elkezdtem megtörölni a kezeimet.
 Amikor kidobtam a papírtörlőt Isa megszólalt.
  - Látod, milyen hamar le lehet jutni a legalsó szintre?- gúnyosan lejtett a hangsúlya, én meg meglepődve fordultam meg.
  - Látod, nem hallgatok kétszínű ribancok szavaira!- szóltam vissza, magam sem tudom mi okból, és elindultam az ajtóhoz, de mivel az ajtó a kézmosók másik végén helyezkedett el, muszáj volt elmennem a volt "legjobb" barátom mellett.
Megpróbáltam minél gyorsabban elsuhanni mellettük, de Isa gyorsabb volt és éreztem ahogy a karomba vájtak a kihegyezett körmei.
  - Na ide figyelj!- sziszegte közel hajolva az arcomhoz, engem meg megcsapott a rágó és a parfüm illatkeveréke.- Az egyetlen aki kiérdemli a ribanc nevet az te vagy!- köpködte a szavakat én meg kínosan elvihogtam magam.
  - Csak nem elhiszed a pletykákat? Szőkébb vagy mint gondoltam!- szúrtam vissza.
  - Hmm.. Érdekes elgondolás, főleg hogy te is szőke vagy...
Miközben ezeket a szavakat mondta a szabad kezével végigszántott a hajamon, majd valahol a közepénél megragadta és megrántotta. Azt hittem, hogy az egész csomó hajamat kitépi és felkiáltottam a fájdalomtól.
  - Tudod, mióta vártam erre?- kérdezte kéjes mosollyal az arcán miközben végighúzta a körmét az alsó ajkamon, én meg könnybe lábadt szemmel néztem vissza rá.- Mióta Ty úgy döntött, hogy maga mellé vesz, csak mert csinosabb voltál a legtöbb nyominál. És tőlünk is különböztél. Mi Ty szavával szólva, "Túl egyformák vagytok". De most - nézett a szemembe- elszúrtad eléggé rendesen. És már senki sem fog megvédeni!- majd felemelte a kezét és egy pofon csattant az arcomon.
  Oldalra billent a fejem, éreztem ahogy melegség kezd el terjengeni az érintett területen. Isa és a másik lány élesen felkacagott, én meg behunytam a szememet. Hallottam, hogy Hope kijön és elkezdi kérdezgetni a fekete társát, hogy mi történik, majd ő is vihogni kezd.
  Visszaverődött a csempékről a hangjuk, megsokszorozva azt, így olyan volt mintha tíz, hiéna hangjához hasonló, lány lenne körülöttem, akik csak az én nyomoromon virulnak.
  Éreztem, ahogy lassan elkezdenek kiélesedni az érzékeim, már nem csak a mosdó jellegzetes szagát éreztem, hanem meg tudtam különböztetni a három lány különböző parfümjét.
  Kinyitottam a szemem és mintha vörös ködön keresztül néztem volna fel rájuk.
Megvető tekintettel méregettek engem, a földön fekvő áldozatot, észre sem véve a szemembe felvillanó tüzet.
 Éreztem, ahogy az erő összegyűlik a végtagjaimban és hirtelen felnyomtam magam a földről. A lányokat meglepte, hogy harcolok, és elkéstek egy pillanatot.
 Megragadtam Hope csini kis pom-pom szettjének a felső részét és a falnak taszítottam. Egy jól irányzott ütéssel a másik csatlóst is a padlóra küldtem, és míg ők megpróbáltak hátrébb csúszkálva elérni az ajtót Isára néztem.
 A meglepettség már eltűnt a tekintetéből, helyette kis bosszúvággyal keveredett megvetés csillant meg. Felhívás keringőre!
 Elindultam felé, és meglendítettem a kezem, hogy behúzhassak egyet neki de egy kecses mozdulattal kitért az ütés elől és leguggolva megragadta a lábam majd kirántotta alólam. Szerencsémre meg tudtam kapaszkodni a mellettem levő mosdókagylóba így csak hátra billentem, de nem estem el. Egy jól irányzott rúgással eltaláltam a lány térdét aki sikoltva egyet lezökkent a csempére.
Miközben felé léptem halványan érzékeltem, hogy Hope-ék kirohannak az ajtón, de nem törődtem vele.
Valami ösztönt követve indultak el az ujjaim a lány kecses nyaka felé, de ő hirtelen gyomorszájon rúgott mire összegörnyedtem a fájdalomtól.
 A düh fellángolt bennem, olyan szinten, hogy én is megijedtem tőle, de ez a vad énem eltiporta, s azt diktálta, hogy ne adjam fel.
 Isa ismét megpróbált megkapaszkodni a hajamba, de én oldalra fordítva a fejem erősen megharaptam és éreztem, ahogy a vér rezes íze elárasztja az ízlelőbimbóimat. Sikoltva kapta el a kezét tőlem, és egy kis rettegés villant most már a tekintetébe, én meg már lassan őrülté váló nézéssel meredtem vissza rá. A vére új érzéseket keltett bennem fel.
 Gyilkolni vágyást, vért fakasztani, hallani a halál sikolyait.
 Morgás tört elő a torkomból és a lány felé vetettem magam. Segítségért kiáltva emelte fel a karjait, hogy eltartson magától, így a fogaim nem a torkán zárultak össze, hanem az arca előtt csattantak. Páni félelemmel meredt rám, de ez engem csak még inkább jóleső érzésekkel telített el.
 Hirtelen kicsapódott az ajtó és emberek rontottak be rajta.
 - Engedd el!- hangzott egy határozottnak szánt, de félelemtől remegő hang, de én oda se figyelve rá morogva próbáltam elérni az előttem levő lányt. Meglendítettem a kezem, hogy az arcába markoljak, de valaki megragadta a karomat, s annál fogva rángatott el, az immár sírógörcsben fekvő, Isabella elől.
 Dühödten próbáltam hátranézni miközben újabb morgás tört fel a mellkasomból. A történelem tanárom volt az aki biztos kezekkel tartott, megfékezve a kirohanásaimat.
 - Hívta már valaki a mentőket és a rendőröket?- kiáltott fel a sokkot kapott lány mellett guggoló tanár akit nem ismertem, de nem is törődtem vele, ugyanis Mr. Parker lazított a szorításán, hogy jobb fogást találjon rajtam. Öreg hiba, simán kirántottam magam a kezei közül és az áldozatom felé lendültem.
 Hirtelen kiáltozás kelt mögöttem és egy emberi alak csapódott be elém, megfékezve ezzel a támadásomat.
 Az első gondolatom az volt, hogy simán félre lököm az illetőt, de az hirtelen megragadt és biztos kézzel tartva engem a tekintetemet kereste. Mikor megtalálta már el nem eresztette volna, én meg meglepődtem és a folyamatos morgás is elhalt bennem a tomboló erővel együtt. Az erő kiszállt belőlem, megroggyantak a térdeim és simán a földön landoltam volna ha Colin meg nem tart.
Erőtlenül oldalra billent a fejem és átláttam a fiú széles válla felett, egyenesen a még mindig zokogó, sápadt Isára.
Hirtelen eszembe jutott, hogy miket mondott és újra elöntött a gyűlölet. Megrándultam, hogy kitéphessem magam Colin kezei közül, de hirtelen egy erős és mély hang szelte át a tömeg moraját és megjelent mellettem egy mentős ruhában lévő ember aki egy injekciót tartott a kezében, s egy pillanat alatt belém döfte majd belém fecskendezte a benne levő folyadékot ami elég gyorsan hatni kezdett.
Még valamit mondott, de nem értettem, ismét elernyedtek az izmaim, ismét Colin karjába omlottam aki féltő, de mégis kedves tekintettel nézett a szemebe és súgott valamit.
Próbáltam megérteni és meghallani a mondani valóját, de olyan érzésem lett, mintha egy vonaton ültem volna ami épp egy alagútban megy, maga mögött hagyva a világosságot, s én vele tartok. Hátrahanyatlott a fejem, remegve lecsuktam a szemeim majd minden elhalkult s elsötétült körülöttem.

Na... Várom a véleményeteket komiban/chatben hogy ki mit gondol :3 Egyrészt Hannah viselkedéséről, másrészt, hogy méltó volt e ez a rész a visszatérésemhez :3

Tényleg remélem, hogy tetszett nektek, és nem haragudtok a kimaradások miatt.

Legyetek jók :3