Negyedik rész

- Hannah, gyere már! Ty most jött meg!- kiabált fel Sophie az alsó szintről.

  - Két perc!- harsogtam vissza, miközben beraktam az ezüstszínű fülbevalómat.

 Gyorsan végigmértem magamat a tükörben, majd felkaptam a fekete kis táskámat, a vállamra raktam az ezüst láncát és leindultam.

 Lassan lépkedtem a fekete cipőmben, mivel nem igazán voltam hozzászokva a magas sarkúhoz, hiába volt pár centis.

 Amint teljes biztonságban leértem a lépcsőn elpirultam a rám szegeződő tekintetektől.

  - Nagyon szép vagy!- mosolygott rám könnyes szemmel Sophie. - Anyukádék biztos örülnek neked- mondta fátyolos hangom, nekem meg elhomályosult a tekintetem.

  - A fenébe!- nevettem fel rekedten miközben próbáltam nem elsírni magamat. - Elkenődik a festékem, nincs kedvem pandaként menni, akármennyire is illene a ruhámhoz!- nevettem fel, majd elvettem a zsebkendőt a kacagó Jimtől, és leellenőriztem az arcomat a tükörben.

 Nem sok smink volt rajtam, csak szempillafesték, egy leheletnyi ezüst szemhéjpúder és ajakfény. A hajam puha kontyként tekeredett a fejem búbján, néhány tincs kivételével, amik az arcomat keretezték be. A frizurámba tűzdeltem egy pár fehér rózsás hullámcsatot. A ruhához felvettem egy ezüst nyaklánc-karkötő szettet,  aminek a nyakláncáról egy kis virágos medál lógott le.

 Ezt még kiskoromban kaptam anyáéktól, azóta ez a legféltettebb kincsem. A fülbevalót később hozzávásároltam meg, igaz, egy kicsit másfajta a virág rajta.

 Ty mellé álltam és felvettem a kis kabátkát.

  - Nem fogsz megfázni?- kérdezte aggodalmas hangon Jim.

  - Ugyan!- ráztam óvatosan a fejemet, nehogy szétjöjjön a frizurám. A tegnap esett hó nagyja elolvadt, csak a nagyobb kupacok maradtak meg az utcák egyes részein.

 - Hát akkor... Mulassatok jól! - köszöntek el tőlünk, mi meg jókedvűen elindultunk.

 Viszonylag gyorsan lépkedtünk egymás kezét fogva, és amíg Ty magyarázott valami meccséről, én Colin-on gondolkoztam.

 Egész nap furcsán viselkedett, olyan távolságtartóan. Arra a kérdésesemre, hogy jön-e a bálba, és kivel csak megvonta a vállát és odébbállt.

 Arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk a suli bejáratához. Ty a tíz perces sétát végigbeszélte úgy, hogy fel sem tűnt neki a figyelmetlenségem.

 A tornateremben volt megtartva a jeles esemény, amit egy, az iskolától, különálló épületben lehetett megtalálni.

 Ezt minden egyes alkalommal a diáktanácsosok és pár önkéntes díszíti fel, mindig másféleképpen, de a témának illő módon.

 Idén a havas tájnál döntöttek. A plafonról damilon csüngtek vattapamacsok milliói hóesést mintázva, közéjük be volt építve egy-egy disco-gömb, ami csillogást adott nekik.

 A terem jobb oldalán lévő lelátókon üldögélt pár diák, a bal oldali előtt volt a kajás asztal, roskadásig pakolva parti-szendvicsekkel, különböző aprósüteménnyel, az elmaradhatatlan punccsal, ami tél, ergo karácsony, lévén fahéjas ízesítésű volt.

 Az ember amint belépett az ajtón leállhatott fényképezkedni, amit szinte mindenki megtett. A bejárat melletti fotóshoz kettő párocska állt csak, így rávettem Ty-t, hogy álljunk be mi is.  Míg a sorunkra vártunk lelkesen ecseteltük egymásnak a történéseket.

 A többi tanuló középen táncolt, a felépített miniszínpad előtt, ahol pár végzős fiú által alapított Promise nevű banda adta a zenét.

 Egy gyors csók után készen is lett a fényképünk, amit majd a suli honlapjára tesznek fel, így minket is utunkra engedtek.

 Egymás kezét fogva indultunk el a többiek felé, akik a puncsos részlegnél bandáztak, közben meg visszaköszöngettünk az ismerősöknek.

 Én kérdőn kémleltem körül, ugyanis az volt a tervem hogy nem akarok kitűnni a tömegből, ezért vettem meg a fekete ruhát. Erre csak sikerült.

 Körülöttem mindenki a szivárvány színeiben pompázó ruhákban ropta a táncot, én meg mint valami fekete angyal vagy inkább bárány néztem ki közöttük.

 - Hannah, gyönyörűen nézel ki!- lelkendezett az aranyba öntött Isa, én meg halványan visszamosolyogtam rá.

 Elfogadtam a puncsot Ty-tól, majd kutakodni kezdtem a tekintetemmel Colin után. Hamar megtaláltam, egy sarokba volt visszahúzódva a tömeg elől. Vidáman  integettem neki, de ő csak felvont szemöldökkel nézett rám, majd elfordult, s elsétált az öltözők irányába.

 Megbántva fordultam vissza, de a pillantásom megakad a Jack kezében megvillanó flaskán.

 - Az mi?- kérdeztem félszegen, és elvontam előle a poharamat, amikor bele akarta önteni a sárga löttyöt.

 - Nyugi, csak whisky!- röhögött fel, majd engem kihagyva mindenki puncsába öntött egy keveset. - Nem sok van már belőle- lötyögtette a föle mellet. - Nem mertem telerakni, csak háromnegyedik, nehogy nagyapám észrevegye!- röhögött a társasággal együtt, nekem meg feltűnt, hogy szinte mindegyik fiúnak ködös a tekintete, sőt még egy-két lánynak is a pom-pom csapatból, köztük Isanak is.

 - Kérlek, ne idd meg azt!- fordultam gyorsan Tyhoz, de elkéstem. Egy húzásra megitta az alkohollal vegyült innivalót, majd nagyot cuppantott és jóleső fejet vágott.

 - Ez finom volt! Honnan van ez nagyapádnak?- kérdezősködött, mire Jack nagy nehezen a vihogástól és a nehezen forgó nyelvétől ki tudta bökni.

 - Nem tom'. Lassan tíz éve ott porosodott a szekrény tetején, gondoltam senkinek nem fog hiányozni. De azért a hiányzó részt kitöltöttem teával. - vihorászott, és esküszöm olyan volt, mint egy hiéna. Hirtelen odafordult a mellette álló Carmenhez, és elkezdte a lány vékony combját markolászni, amitől összegyűrődött a rózsaszín selyem ott.

 Undorodva fordultam el tőlük, és a helyettük is szégyelltem magamat.

 - Ty, megyünk táncolni?- tettem fel a menekülő kérdésemet, csakhogy minél távolabb tudjam magam ezektől az, nem éppen tiszta állapotú, emberektől.

 - Aha, persze, csak még egy kortyot- húzta elő Jack zsebéből a flaskát, aki semmit nem érzett, annyira lekötötte az, hogy Carmen torkán szinte ledugja a nyelvét. Ez még pluszba undorító cuppogással is járt, így végképp elment a kedvem tőlük.

 Nagy nehezen ki tudtam könyörögni Ty kezéből a piát, és a táncparkettre cipeltem.

 - Mmm... Olyan gyönyörű vagy!- húzott magához a lassú szám kezdeténél, az orromat pedig megcsapta az alkohol bűze.

 - Ty, kérlek, engedj el!- a hangom halk volt, de határozott, holott egyáltalán nem éreztem magam annak.

 - Hát aztán mi okból, nem te akartál táncolni?

 - De, én.. csak..- dadogtam zavartan, majd rémülten észleltem, hogy Ty keze már a fenekemen játszadozik.

 - Mmm..- mormogott a fülembe,én meg igyekeztem nem kétségbeesni. Aztán élesen felszisszentem, amikor megcsípett.

 - Ty!- csattantam fel, de mint aki meg sem hallott forgatott meg maga körül.

 Amikor vége volt a számnak megkönnyebbülten el akartam lépni tőle, de nem engedett el.

 - Olyan unalmas ez, gyere, tudok egy jobb szórakozást!- mondta, majd a karomnál fogva elkezdett húzni az ajtó felé.

 Kétségbeesetten néztem körbe segítségért, de senki nem figyelt ránk. Amikor Ty megrántott, mert szerinte lassan mentem, feljajdultam, és kis híján összecsuklottam, amikor kiment a bokám.

 - Ne vinnyogj!- förmedt rám, majd kihúzott a nyitott ajtón át a hidegbe.

 Összeharaptam a számat, és inkább az arcomon lefolyó forró könnycseppekre irányítottam a figyelmemet nem pedig a lüktető bokámra.

 A fiú után bukdácsoltam, aki egyenesen az erdő széle felé tartott.

 - Kérlek, hadd vegyem le a cipőimet!- könyörögtem neki, mire durván rám mordult.

 - Siess!

 Miután megváltam a magas sarkúmtól újra elindultunk, most már sokkal gyorsabb tempóban.

 A talpamba néha-néha beleszúrt egy-egy ág, tüske, de nem mertem megszólalni, inkább csendben szenvedtem.

 Mikor megláttam, hogy hova tartunk elakadt a szavam. A városnak egyetlen fenyőfás része volt, mi meg pont oda mentünk.

 Legnagyobb elkeseredésemre nem álltunk meg a szélén, hanem elindultunk az erdő belsejébe.

 A talpamat felsértették a lehullott fenyőtüskék, s éreztem, ahogy a vér szivárog a sebektől.

 Lenyeltem a fájdalmamat,  a könnyeimet, és hagytam, hogy a fiú, akit szeretek, durván rángasson még mélyebbre az erdő átláthatatlan sötétségébe.

 Orromat elárasztotta a nehéz moha, és a fenyőgyanta illata. Felnéztem, és megpillantottam a fenyők sűrűje között a néha, néha előbukkanó telihold fényét, amely ragyogásba vonta a zöld tűleveleket.

 Ty egyszer csak megállt, de én nem figyeltem oda, és egyenesen a hátának gyalogoltam, majd lehuppantam a hideg földre.

 Félve néztem fel a fölöttem álló fiúra, aki megragadta a karomat és durván talpra rántott.

 Nekilökött a mögöttem lévő fenyőnek és szorosan hozzám simult.

 Éreztem a fa érdes kérgét a bőrömben, Ty ajkait a nyakamon, ahogy nyálas csókokkal borította el azt, egyre lejjebb, és lejjebb a melleim felé.

 - Ne!- ziháltam kétségbeesve, és hasztalan próbáltam felemelni a kezemet, hogy ellökjem a fiút, szoros bilincsként fogta le őket, miközben a szabad kezével megpróbálta lehúzni a ruha pántnélküli felső részét.

 Megvonaglott az arcom mikor a kezével megfogta a mellet, és teljesen automatikusan védekeztem.

 Felemeltem a lábam és oda rúgtam, ahol a legjobban fáj nekik.

 Fájdalmas fejjel görnyedt össze engem elengedve, én meg éltem az alkalommal.

 Ellöktem magam elől és futásnak eredtem. Reménykedtem, hogy az erdőből kifele szaladok, de nem sokáig élhettem ezzel. Egyre sűrűbben álló bokrok között menekültem, a hajam teljesen széjjeljőve lobogott utánam.

 Tüskés ágak simogatták puha karjaimat, vöröslő sebeket hagyva maguk után.

 Vékony ágak törtek szét meztelen talpam alatt, még több sérülést beszerezve ezzel.

 Időérzékemet elvesztve álltam meg, szédelegve és levegő után kapkodva. Reszketve guggoltam le, hogy erőt gyűjtsek miközben a testemet teljesen átjárta a hideg. A sérült bokám erősen bedagadt és kezdett belilulni.

 Remegő kezekkel dörzsölgettem a lábszáramat, hogy felmelegítsem őket, amikor zajt hallottam

 - Ejj, Hannah, Hannah! - Ty!

 Hogy találhatott rám? Talán mégsem voltam elég gyors?- gondoltam magamban rémülten, miközben felálltam, és felemeltem egy mellettem heverő vastag gallyat.

 - Merre vagy, te, rossz kislány?- csörtetett át a bokrokon, majd megtorpant amikor észrevett engem.

 Ő sem nézett ki jobban nálam. Zakója szakadtan lógott rajta, arcán karcolásokból szivárgott a vér.

 Egy kicsit imbolyogva sétált felém, látszott, hogy nem teljesen tiszta. De a szeme. A szemétől kirázott a hideg. Mint valami ragadozó a zsákmányára, úgy pillantott rám, és undorító mosoly terült szét az arcán.

 - Ne kéresd magad, cica!- jött még közelebb, majd kinyúlt és megragadta a karomat, én meg minden erőmet beleadva meglendítettem a gallyat és ütöttem.

Vagyis csak ütöttem volna, ugyanis Ty egyszerűen megfogta, kicsavarta a kezemből és eldobta.

 - Ugyan, édes, csak nem akarsz felbőszíteni?- lépett közelebb felvont szemöldökkel és ördögi vigyorral.

 - Nem...- nagyot nyelve léptem hátrébb, de megbotlottam és hátraestem.

 Ty élesen felnevetett, én meg a földön kúsztam tovább.

 Egyszer csak szellő mozdult mögöttem, végigborzolta a hajamat, és tovatűnt, mint ami sosem létezett.

 Meglepetten pillantottam hátra. Egy apró kis tisztásra értünk, tőlem nem messze egy kis forrásból bugyogott fel a tiszta víz. Mellette megláttam az egyetlen szomorúfűzt. Az egész városban nem lehetett találni ilyen fát.

 A földet már elsárgult fű fedte, amin némelyik helyen megcsillant a dér a holdfényben.

 - Nocsak, milyen jó kis helyet találtál!- nézett körbe elégedetten Ty, én meg felpattantam és rohanni kezdtem.

 - Hé, hé, hé, héé, állj csak meg!- ragadta meg a hajam végét, én meg fájdalmas kiáltással akadtam meg a menekülésemben.

 Újra.

 - Kezdesz feldühíteni!- nézett a fájdalomtól könnyes szemembe, miközben az övében enyhe őrület csillogott.

 Hiába tudtam, hogy ez csak az alkohol hatása, mégis megijedtem tőle. Hisz ki tudja, mit tehet velem?

 Épp szólásra nyitotta a száját, de visszacsukta, és fürkészve körülnézett.

 Meglepett a tette, így a kíváncsiságtól hajtva én is körbekémleltem, sokkal inkább a fülemre hagyatkozva.

 Csend volt. Természetellenes csend, az erdő minden zaja nélkül, egyedül a kis forrás csobogott, de mintha az is elhalkult volna.

 Aztán egyszer csak halk, nagyon, nagyon halk morgásra lettem figyelmes.

 Rémülten néztem az előttem álló fiúra, hisz bármilyen ragadozó lehetett az.

 A morgás hol elhalkult, hol felerősödött, mintha az állat járkált volna köztünk, nem tudván, hogy kivel is kezdje.

 Egyszer csak mozgásra lettem figyelmes a Ty háta mögötti bokorból, majd egy zöld villanást láttam. Egy másodperc leforgása alatt történt minden.

 Az állat előugrott, Ty maga elé rántott és úgy fordult meg velem együtt. Tágra meredt szemekkel bámultam a farkasra, a sikoly pedig belém szorult. Mintha minden lelassult volna.

 Éreztem a mögöttem levő fiú remegését, a szapora lélegzetét.

 Láttam minden egyes szálon megcsillanó holdfényt a támadó állat szőrén, és ami visszatükröződött a fehér fogairól.

 Amint földet ért természetfeletti gyorsasággal rohanni kezdett. Ty egy sikoly következtében előrelökött, ő pedig rohanni kezdett az ellenkező irányba.

 A váratlan erő miatt elestem. Ösztönszerűen csaptam fel a kezeimet az arcom elé, de éreztem, ahogy a tűhegyes fogak az oldalamba marnak. Felsikoltottam a fájdalomtól, de a halványszürke színű farkas mit sem törődve velem tovább rohant Ty irányába.

 Zokogva kaptam az oldalamon tátongó sebhez, és remegő kezekkel próbáltam  elszorítani, de hiába.

Éreztem, ahogy a meleg vér végigfolyik a combon felé, ahogy lüktet a fájdalomtól.

 Gyerünk! - gondoltam magamban. - Gyerünk! Meg tudod csinálni! Csak lassan állj fel!- bátorítottam magamat.

 Összeszorított szájjal tápászkodtam fel, nem törődve az oldalamba hasító fájdalommal. Lassan botorkáltam a tisztás széléig, majd mikor elértem, lihegve támaszkodtam egy nagy fának, hogy további erőt gyűjtsek.

 Egy kis rettegéssel a szívembe tekintettem végig a sötét erdőn, de nem törődve a félelemmel elindultam.

 Nem emlékszem, hogy hogyan és mennyi idő alatt értem el az erdő szélét.

 Egyszer csak az iskola épülete állt velem szemben, halványan derengő fényben, amit a hold kölcsönzött neki.

 Remegő testtel meredtem a sziluettjére, egészen addig, amíg el nem nyelt a sötétség.