- Hannah,
gyere már! Ty most jött meg!- kiabált fel Sophie az alsó szintről.
- Két perc!- harsogtam vissza, miközben
beraktam az ezüstszínű fülbevalómat.
Gyorsan
végigmértem magamat a tükörben, majd felkaptam a fekete kis táskámat, a
vállamra raktam az ezüst láncát és leindultam.
Lassan
lépkedtem a fekete cipőmben, mivel nem igazán voltam hozzászokva a magas
sarkúhoz, hiába volt pár centis.
Amint
teljes biztonságban leértem a lépcsőn elpirultam a rám szegeződő tekintetektől.
- Nagyon szép vagy!- mosolygott rám
könnyes szemmel Sophie. - Anyukádék biztos örülnek neked- mondta fátyolos
hangom, nekem meg elhomályosult a tekintetem.
- A fenébe!- nevettem fel rekedten
miközben próbáltam nem elsírni magamat. - Elkenődik a festékem, nincs kedvem
pandaként menni, akármennyire is illene a ruhámhoz!- nevettem fel, majd
elvettem a zsebkendőt a kacagó Jimtől, és leellenőriztem az arcomat a tükörben.
Nem
sok smink volt rajtam, csak szempillafesték, egy leheletnyi ezüst szemhéjpúder
és ajakfény. A hajam puha kontyként tekeredett a fejem búbján, néhány tincs kivételével,
amik az arcomat keretezték be. A frizurámba tűzdeltem egy pár fehér rózsás hullámcsatot.
A ruhához felvettem egy ezüst nyaklánc-karkötő szettet, aminek a
nyakláncáról egy kis virágos medál lógott le.
Ezt
még kiskoromban kaptam anyáéktól, azóta ez a legféltettebb kincsem. A fülbevalót
később hozzávásároltam meg, igaz, egy kicsit másfajta a virág rajta.
Ty mellé álltam és felvettem a kis kabátkát.
- Nem fogsz megfázni?- kérdezte
aggodalmas hangon Jim.
- Ugyan!- ráztam óvatosan a fejemet,
nehogy szétjöjjön a frizurám. A tegnap esett hó nagyja elolvadt, csak a nagyobb
kupacok maradtak meg az utcák egyes részein.
-
Hát akkor... Mulassatok jól! - köszöntek el tőlünk, mi meg jókedvűen
elindultunk.
Viszonylag
gyorsan lépkedtünk egymás kezét fogva, és amíg Ty magyarázott valami meccséről,
én Colin-on gondolkoztam.
Egész
nap furcsán viselkedett, olyan távolságtartóan. Arra a kérdésesemre, hogy jön-e
a bálba, és kivel csak megvonta a vállát és odébbállt.
Arra
eszméltem fel, hogy megérkeztünk a suli bejáratához. Ty a tíz perces sétát végigbeszélte
úgy, hogy fel sem tűnt neki a figyelmetlenségem.
A
tornateremben volt megtartva a jeles esemény, amit egy, az iskolától, különálló
épületben lehetett megtalálni.
Ezt
minden egyes alkalommal a diáktanácsosok és pár önkéntes díszíti fel, mindig
másféleképpen, de a témának illő módon.
Idén
a havas tájnál döntöttek. A plafonról damilon csüngtek vattapamacsok milliói
hóesést mintázva, közéjük be volt építve egy-egy disco-gömb, ami csillogást
adott nekik.
A
terem jobb oldalán lévő lelátókon üldögélt pár diák, a bal oldali előtt volt a
kajás asztal, roskadásig pakolva parti-szendvicsekkel, különböző
aprósüteménnyel, az elmaradhatatlan punccsal, ami tél, ergo karácsony, lévén
fahéjas ízesítésű volt.
Az
ember amint belépett az ajtón leállhatott fényképezkedni, amit szinte mindenki
megtett. A bejárat melletti fotóshoz kettő párocska állt csak, így rávettem
Ty-t, hogy álljunk be mi is. Míg a sorunkra vártunk lelkesen ecseteltük
egymásnak a történéseket.
A
többi tanuló középen táncolt, a felépített miniszínpad előtt, ahol pár végzős
fiú által alapított Promise nevű
banda adta a zenét.
Egy
gyors csók után készen is lett a fényképünk, amit majd a suli honlapjára
tesznek fel, így minket is utunkra engedtek.
Egymás
kezét fogva indultunk el a többiek felé, akik a puncsos részlegnél bandáztak,
közben meg visszaköszöngettünk az ismerősöknek.
Én
kérdőn kémleltem körül, ugyanis az volt a tervem hogy nem akarok kitűnni a
tömegből, ezért vettem meg a fekete ruhát. Erre csak sikerült.
Körülöttem
mindenki a szivárvány színeiben pompázó ruhákban ropta a táncot, én meg mint
valami fekete angyal vagy inkább bárány néztem ki közöttük.
-
Hannah, gyönyörűen nézel ki!- lelkendezett az aranyba öntött Isa, én meg
halványan visszamosolyogtam rá.
Elfogadtam
a puncsot Ty-tól, majd kutakodni kezdtem a tekintetemmel Colin után. Hamar
megtaláltam, egy sarokba volt visszahúzódva a tömeg elől. Vidáman
integettem neki, de ő csak felvont szemöldökkel nézett rám, majd
elfordult, s elsétált az öltözők irányába.
Megbántva
fordultam vissza, de a pillantásom megakad a Jack kezében megvillanó flaskán.
-
Az mi?- kérdeztem félszegen, és elvontam előle a poharamat, amikor bele akarta
önteni a sárga löttyöt.
-
Nyugi, csak whisky!- röhögött fel, majd engem kihagyva mindenki puncsába öntött
egy keveset. - Nem sok van már belőle- lötyögtette a föle mellet. - Nem mertem
telerakni, csak háromnegyedik, nehogy nagyapám észrevegye!- röhögött a
társasággal együtt, nekem meg feltűnt, hogy szinte mindegyik fiúnak ködös a
tekintete, sőt még egy-két lánynak is a pom-pom csapatból, köztük Isanak is.
-
Kérlek, ne idd meg azt!- fordultam gyorsan Tyhoz, de elkéstem. Egy húzásra
megitta az alkohollal vegyült innivalót, majd nagyot cuppantott és jóleső fejet
vágott.
-
Ez finom volt! Honnan van ez nagyapádnak?- kérdezősködött, mire Jack nagy
nehezen a vihogástól és a nehezen forgó nyelvétől ki tudta bökni.
-
Nem tom'. Lassan tíz éve ott porosodott a szekrény tetején, gondoltam senkinek
nem fog hiányozni. De azért a hiányzó részt kitöltöttem teával. - vihorászott,
és esküszöm olyan volt, mint egy hiéna. Hirtelen odafordult a mellette álló
Carmenhez, és elkezdte a lány vékony combját markolászni, amitől összegyűrődött
a rózsaszín selyem ott.
Undorodva
fordultam el tőlük, és a helyettük is szégyelltem magamat.
-
Ty, megyünk táncolni?- tettem fel a menekülő kérdésemet, csakhogy minél
távolabb tudjam magam ezektől az, nem éppen tiszta állapotú, emberektől.
-
Aha, persze, csak még egy kortyot- húzta elő Jack zsebéből a flaskát, aki
semmit nem érzett, annyira lekötötte az, hogy Carmen torkán szinte ledugja a
nyelvét. Ez még pluszba undorító cuppogással is járt, így végképp elment a
kedvem tőlük.
Nagy
nehezen ki tudtam könyörögni Ty kezéből a piát, és a táncparkettre cipeltem.
-
Mmm... Olyan gyönyörű vagy!- húzott magához a lassú szám kezdeténél, az orromat
pedig megcsapta az alkohol bűze.
-
Ty, kérlek, engedj el!- a hangom halk volt, de határozott, holott egyáltalán
nem éreztem magam annak.
-
Hát aztán mi okból, nem te akartál táncolni?
-
De, én.. csak..- dadogtam zavartan, majd rémülten észleltem, hogy Ty keze már a
fenekemen játszadozik.
-
Mmm..- mormogott a fülembe,én meg igyekeztem nem kétségbeesni. Aztán élesen felszisszentem,
amikor megcsípett.
-
Ty!- csattantam fel, de mint aki meg sem hallott forgatott meg maga körül.
Amikor
vége volt a számnak megkönnyebbülten el akartam lépni tőle, de nem engedett el.
-
Olyan unalmas ez, gyere, tudok egy jobb szórakozást!- mondta, majd a karomnál
fogva elkezdett húzni az ajtó felé.
Kétségbeesetten
néztem körbe segítségért, de senki nem figyelt ránk. Amikor Ty megrántott, mert
szerinte lassan mentem, feljajdultam, és kis híján összecsuklottam, amikor
kiment a bokám.
-
Ne vinnyogj!- förmedt rám, majd kihúzott a nyitott ajtón át a hidegbe.
Összeharaptam
a számat, és inkább az arcomon lefolyó forró könnycseppekre irányítottam a
figyelmemet nem pedig a lüktető bokámra.
A
fiú után bukdácsoltam, aki egyenesen az erdő széle felé tartott.
-
Kérlek, hadd vegyem le a cipőimet!- könyörögtem neki, mire durván rám mordult.
-
Siess!
Miután
megváltam a magas sarkúmtól újra elindultunk, most már sokkal gyorsabb
tempóban.
A
talpamba néha-néha beleszúrt egy-egy ág, tüske, de nem mertem megszólalni,
inkább csendben szenvedtem.
Mikor
megláttam, hogy hova tartunk elakadt a szavam. A városnak egyetlen fenyőfás
része volt, mi meg pont oda mentünk.
Legnagyobb
elkeseredésemre nem álltunk meg a szélén, hanem elindultunk az erdő belsejébe.
A
talpamat felsértették a lehullott fenyőtüskék, s éreztem, ahogy a vér szivárog
a sebektől.
Lenyeltem
a fájdalmamat, a könnyeimet, és hagytam, hogy a fiú, akit szeretek,
durván rángasson még mélyebbre az erdő átláthatatlan sötétségébe.
Orromat
elárasztotta a nehéz moha, és a fenyőgyanta illata. Felnéztem, és
megpillantottam a fenyők sűrűje között a néha, néha előbukkanó telihold fényét,
amely ragyogásba vonta a zöld tűleveleket.
Ty
egyszer csak megállt, de én nem figyeltem oda, és egyenesen a hátának
gyalogoltam, majd lehuppantam a hideg földre.
Félve
néztem fel a fölöttem álló fiúra, aki megragadta a karomat és durván talpra
rántott.
Nekilökött
a mögöttem lévő fenyőnek és szorosan hozzám simult.
Éreztem
a fa érdes kérgét a bőrömben, Ty ajkait a nyakamon, ahogy nyálas csókokkal
borította el azt, egyre lejjebb, és lejjebb a melleim felé.
-
Ne!- ziháltam kétségbeesve, és hasztalan próbáltam felemelni a kezemet, hogy
ellökjem a fiút, szoros bilincsként fogta le őket, miközben a szabad kezével
megpróbálta lehúzni a ruha pántnélküli felső részét.
Megvonaglott
az arcom mikor a kezével megfogta a mellet, és teljesen automatikusan
védekeztem.
Felemeltem
a lábam és oda rúgtam, ahol a legjobban fáj nekik.
Fájdalmas
fejjel görnyedt össze engem elengedve, én meg éltem az alkalommal.
Ellöktem
magam elől és futásnak eredtem. Reménykedtem, hogy az erdőből kifele szaladok,
de nem sokáig élhettem ezzel. Egyre sűrűbben álló bokrok között menekültem, a
hajam teljesen széjjeljőve lobogott utánam.
Tüskés
ágak simogatták puha karjaimat, vöröslő sebeket hagyva maguk után.
Vékony
ágak törtek szét meztelen talpam alatt, még több sérülést beszerezve ezzel.
Időérzékemet
elvesztve álltam meg, szédelegve és levegő után kapkodva. Reszketve guggoltam
le, hogy erőt gyűjtsek miközben a testemet teljesen átjárta a hideg. A sérült
bokám erősen bedagadt és kezdett belilulni.
Remegő
kezekkel dörzsölgettem a lábszáramat, hogy felmelegítsem őket, amikor zajt
hallottam
-
Ejj, Hannah, Hannah! - Ty!
Hogy
találhatott rám? Talán mégsem voltam elég gyors?- gondoltam magamban rémülten,
miközben felálltam, és felemeltem egy mellettem heverő vastag gallyat.
-
Merre vagy, te, rossz kislány?- csörtetett át a bokrokon, majd megtorpant
amikor észrevett engem.
Ő
sem nézett ki jobban nálam. Zakója szakadtan lógott rajta, arcán karcolásokból
szivárgott a vér.
Egy
kicsit imbolyogva sétált felém, látszott, hogy nem teljesen tiszta. De a szeme.
A szemétől kirázott a hideg. Mint valami ragadozó a zsákmányára, úgy pillantott
rám, és undorító mosoly terült szét az arcán.
-
Ne kéresd magad, cica!- jött még közelebb, majd kinyúlt és megragadta a
karomat, én meg minden erőmet beleadva meglendítettem a gallyat és ütöttem.
Vagyis
csak ütöttem volna, ugyanis Ty egyszerűen megfogta, kicsavarta a kezemből és
eldobta.
-
Ugyan, édes, csak nem akarsz felbőszíteni?- lépett közelebb felvont
szemöldökkel és ördögi vigyorral.
-
Nem...- nagyot nyelve léptem hátrébb, de megbotlottam és hátraestem.
Ty
élesen felnevetett, én meg a földön kúsztam tovább.
Egyszer
csak szellő mozdult mögöttem, végigborzolta a hajamat, és tovatűnt, mint ami
sosem létezett.
Meglepetten
pillantottam hátra. Egy apró kis tisztásra értünk, tőlem nem messze egy kis
forrásból bugyogott fel a tiszta víz. Mellette megláttam az egyetlen szomorúfűzt.
Az egész városban nem lehetett találni ilyen fát.
A
földet már elsárgult fű fedte, amin némelyik helyen megcsillant a dér a
holdfényben.
- Nocsak,
milyen jó kis helyet találtál!- nézett körbe elégedetten Ty, én meg
felpattantam és rohanni kezdtem.
-
Hé, hé, hé, héé, állj csak meg!- ragadta meg a hajam végét, én meg fájdalmas
kiáltással akadtam meg a menekülésemben.
Újra.
-
Kezdesz feldühíteni!- nézett a fájdalomtól könnyes szemembe, miközben az övében
enyhe őrület csillogott.
Hiába
tudtam, hogy ez csak az alkohol hatása, mégis megijedtem tőle. Hisz ki tudja,
mit tehet velem?
Épp
szólásra nyitotta a száját, de visszacsukta, és fürkészve körülnézett.
Meglepett
a tette, így a kíváncsiságtól hajtva én is körbekémleltem, sokkal inkább a
fülemre hagyatkozva.
Csend
volt. Természetellenes csend, az erdő minden zaja nélkül, egyedül a kis forrás
csobogott, de mintha az is elhalkult volna.
Aztán
egyszer csak halk, nagyon, nagyon halk morgásra lettem figyelmes.
Rémülten
néztem az előttem álló fiúra, hisz bármilyen ragadozó lehetett az.
A
morgás hol elhalkult, hol felerősödött, mintha az állat járkált volna köztünk,
nem tudván, hogy kivel is kezdje.
Egyszer
csak mozgásra lettem figyelmes a Ty háta mögötti bokorból, majd egy zöld
villanást láttam. Egy másodperc leforgása alatt történt minden.
Az
állat előugrott, Ty maga elé rántott és úgy fordult meg velem együtt. Tágra
meredt szemekkel bámultam a farkasra, a sikoly pedig belém szorult. Mintha
minden lelassult volna.
Éreztem
a mögöttem levő fiú remegését, a szapora lélegzetét.
Láttam
minden egyes szálon megcsillanó holdfényt a támadó állat szőrén, és ami
visszatükröződött a fehér fogairól.
Amint
földet ért természetfeletti gyorsasággal rohanni kezdett. Ty egy sikoly
következtében előrelökött, ő pedig rohanni kezdett az ellenkező irányba.
A
váratlan erő miatt elestem. Ösztönszerűen csaptam fel a kezeimet az arcom elé,
de éreztem, ahogy a tűhegyes fogak az oldalamba marnak. Felsikoltottam a
fájdalomtól, de a halványszürke színű farkas mit sem törődve velem tovább
rohant Ty irányába.
Zokogva
kaptam az oldalamon tátongó sebhez, és remegő kezekkel próbáltam
elszorítani, de hiába.
Éreztem,
ahogy a meleg vér végigfolyik a combon felé, ahogy lüktet a fájdalomtól.
Gyerünk!
- gondoltam magamban. - Gyerünk! Meg tudod csinálni! Csak lassan állj fel!-
bátorítottam magamat.
Összeszorított
szájjal tápászkodtam fel, nem törődve az oldalamba hasító fájdalommal. Lassan
botorkáltam a tisztás széléig, majd mikor elértem, lihegve támaszkodtam egy
nagy fának, hogy további erőt gyűjtsek.
Egy
kis rettegéssel a szívembe tekintettem végig a sötét erdőn, de nem törődve a
félelemmel elindultam.
Nem
emlékszem, hogy hogyan és mennyi idő alatt értem el az erdő szélét.
Egyszer
csak az iskola épülete állt velem szemben, halványan derengő fényben, amit a
hold kölcsönzött neki.
Remegő
testtel meredtem a sziluettjére, egészen addig, amíg el nem nyelt a sötétség.
huhh nagyon jó!;)<3
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :)
TörlésLuv :3
VálaszTörlésCsak ennyi? :c Na mindegy.. Örülök, hogy tetszett :)
VálaszTörlésEbben minden benne van ;) És Ty meg rohadjon meg, megbecsteleníti a nevét :D
TörlésHát joooo, csak.. Xd mindegy :D én mondtam h nem éppen a sütiket szereti ... ;D
Törlés